Marokkóban

Olvasói vélemények

Edith Wharton útleírása a 20. század eleji Marokkót mutatja be szemléletesen, gazdag leírásokkal és éleslátó megfigyelésekkel. Az olvasókat azonban óva intik az elavult kulturális szemléletmódtól és a könyvkiadások eltéréseitől.

⬤ Gazdag leíró nyelvezet
⬤ éleslátó megfigyelések Marokkóról
⬤ magával ragadó történelmi perspektíva
⬤ a korai útirajzok báját idézi
⬤ nagyszerű a történelmi és kulturális összefüggések megértéséhez
⬤ egyedülálló pillantás Marokkóra egy átalakuló korszakban.

⬤ Gyarmati attitűdöket és kulturális felsőbbrendűséget tükröz, ami visszatetsző lehet
⬤ egyes kiadások rosszul formázottak vagy hiányosak
⬤ a digitális verziókban a fényképek hiánya ronthat az élményen
⬤ az írásmódot a modern olvasók elavultnak érezhetik.

(64 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

In Morocco

Könyv tartalma:

Edith Wharton (született Edith Newbold Jones; 1862. január 24. - 1937. augusztus 11.) amerikai regényíró, novellaíró és tervező. Wharton a New York-i felsőosztálybeli "arisztokrácia" bennfentes ismereteire támaszkodva reálisan ábrázolta az aranykor életét és erkölcseit. 1921-ben ő lett az első nő, aki elnyerte a Pulitzer irodalmi díjat. 1996-ban beiktatták a National Women's Hall of Fame-be.

Annak ellenére, hogy első regényét csak negyvenéves korában adta ki, Wharton rendkívül termékeny íróvá vált. Tizenöt regénye, hét novellája és nyolcvanöt novellája mellett verseket, dizájn- és utazási könyveket, irodalmi és kulturális kritikákat, valamint egy memoárt is publikált.

1873-ban Wharton írt egy novellát, és odaadta az édesanyjának, hogy olvassa el. Anyja kritizálta a történetet, ezért Wharton úgy döntött, hogy inkább csak verseket ír. Bár folyamatosan kereste édesanyja elismerését és szeretetét, ritkán kapta meg bármelyiket is. Az édesanyjával való kapcsolata kezdettől fogva zűrös volt. Még 15 éves kora előtt megírta a Fast and Loose (1877) című művét. Fiatalkorában a társadalomról írt. Központi témái a szüleivel kapcsolatos tapasztalataiból származtak. Nagyon kritikus volt a műveivel szemben, és nyilvános kritikákat írt, amelyekben bírálta azokat. Saját élettapasztalatairól is írt. Az "Intenzív szerelmi megnyilatkozás" című verse Henry Stevensről szól.

1901-ben Wharton kétfelvonásos színdarabot írt A zseni embere címmel. Ez a darab egy angol férfiról szólt, akinek viszonya volt a titkárnőjével. A darabot elpróbálták, de soha nem mutatták be. Egy másik 1901-es darabot, A kétely árnyékát, amely szintén közel állt a színpadra állításhoz, de meghiúsult, elveszettnek hitték, mígnem 2017-ben felfedezték. Világpremierje egy rádióadaptáció volt, amelyet a BBC Radio 3 2018-ban sugárzott. Együttműködött Marie Tempesttel egy másik darab megírásában, de ketten csak négy felvonást fejeztek be, mielőtt Marie úgy döntött, hogy nem érdekli tovább a kosztümös színdarab. Egyik legkorábbi irodalmi munkája (1902) Hermann Sudermann Es Lebe das Leben ("Az élet öröme") című színdarabjának fordítása volt. Az élet öröme nevéért kritikát kapott, mert a hősnő a végén mérget nyel, és rövid életű Broadway-produkció volt. A könyv azonban sikeres volt.

Wharton számos regényére jellemző a drámai irónia finom használata. A 19. század végi, felsőosztálybeli társadalomban nőtt fel, Wharton ennek egyik legélesebb kritikusa lett, olyan műveiben, mint A szomorúság háza és Az ártatlanság kora. (wikipedia.org)