Rövid történetek

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Short Stories

Könyv tartalma:

⬤ Novellák Lucy Maud Montgomery.

A kaputól meredeken lejtett a föld, és a fiatal almáskert sűrű, bokros növése szinte eltakarta a kis időjárásszürke házat az út elől. Ezért a megereszkedett kaput nyitó fiatalember nem láthatta, hogy az be van deszkázva, és nem hagyta abba vidám fütyörészését, amíg át nem nyomult a zsúfolt fák között, és csaknem a megsüllyedt kőkapunál találta magát, amely fölött régen a loncok szoktak ívelni. Most már csak néhány kósza, gondozatlan inda kapaszkodott magányosan a zsindelyekbe, és az ablakok, mint már említettük, mind be voltak deszkázva. A fütty elhalt a fiatalember ajkán, és az arcára a döbbenet és a megdöbbenés kifejezése ült ki - jó, kedves, őszinte arc volt ez, bár talán nem árulkodott a tulajdonosának kifejezett szellemi adottságairól. "Mi történhetett? " - mondta magában. "Tom bácsi és Sally néni nem lehet halottak - ha így lenne, láttam volna a halálukat az újságban. És azt hittem, ha elköltöztek volna, azt is kinyomtatták volna. Nem mehettek el sokáig - a virágágyást biztos tavaly tavasszal csinálták meg. Hát, ez elég nagy hátránnyal jár egy embernek. Egész úton az állomásról jöttem, és arra gondoltam, milyen jó lenne újra látni Sally néni édes, öreg arcát, és hallani Tom bácsi nevetését, és csak egy bedeszkázott, magába roskadó házat találok.

Azt hiszem, akár át is mehetnék Stetsonékhoz, hogy megkérdezzem, nem tűntek-e el ők is." Átment az öreg fenyőkön a telek hátsó részén, és átment a mezőn egy meglehetősen kopottas házhoz. Egy vidám arcú nő válaszolt a kopogtatásra, és értetlenül nézett rá. "Elfelejtett engem, Mrs. Stetson? Nem emlékszik Lovell Stevensre, és arra, hogy szilvás lepényt adott neki, amikor hazahozta a pulykáit? " Mrs. Stetson szívélyesen megragadta mindkét kezét. "Azt hiszem, nem felejtettem el" - jelentette ki. "Nocsak, nocsak, és te vagy Lovell, azt hiszem, ismernem kellene az arcodat, bár sokat változtál. Tizenöt év nagyot változtatott rajtad. Jöjjön csak be. Apa, ő itt Lovell - emlékszel Lovellre, a fiúra, akit Sally néni és Tom bácsi évekig tartott? "Azt hiszem, igen" - húzta ki Jonah Stetson barátságos vigyorral. "Nem valószínű, hogy elfelejteném a kalandokat, amiket te csináltál. Jól megnőttél. Hol voltál az elmúlt tíz évben? Sally néni sokat izgult miattad, azt hitte, hogy meghaltál, vagy elmentél a rosszba." Lovell arca elhomályosult. "Tudom, hogy írnom kellett volna - mondta bűnbánóan -, de tudod, hogy szörnyen szegényes tudós vagyok, és szinte bármit megtennék, minthogy megpróbáljak levelet írni. De hová tűnt Tom bácsi és Sally néni? Biztos nem haltak meg? " "Nem - mondta lassan Jonah Stetson -, nem - de azt hiszem, inkább lennének.

A szegényházban vannak." "A szegényházban Sally néni a szegényházban" - kiáltott fel Lovell. "Igen, és ez égető szégyen" - jelentette ki Mrs Stetson. "Sally néninek csak úgy megszakad a szíve a szégyentől. De úgy tűnt, ezen nem lehet segíteni. Tom bácsi annyira megnyomorodott a reumától, hogy nem tudott dolgozni, Sally néni pedig túl gyenge volt ahhoz, hogy bármit is tegyen. Nem voltak rokonaik, és jelzálog volt a házon." "Nem volt, amikor elmentem." "Nem, hat évvel ezelőtt kellett kölcsönt felvenniük, amikor Tom bácsinak először volt reumás láza. Idén tavasszal világossá vált, hogy nincs más lehetőségük, mint a szegényház.