Welleran kardja és más történetek

Olvasói vélemények

Lord Dunsany novelláskötete a fantasztikum és az emberiség mélyebb meglátásainak keverékeként jellemezhető, jellegzetes stílusa nosztalgikus és mély érzést kelt. A kritikák dicsérik Dunsany gazdag, költői prózáját és meséinek álomszerűségét, még akkor is, ha egyes olvasók az írást sűrűnek, a cselekményt pedig néha antiklimatikusnak találják. Összességében a könyv azoknak ajánlott, akik értékelik az átgondolt fantasy-t.

⬤ Gazdag, költői próza
⬤ mély betekintés az emberi természetbe
⬤ érdekes karakterek
⬤ kiváló novellák
⬤ nosztalgikus és álomszerű minőség
⬤ a fantasy rajongóknak is tetszetős.

⬤ Sűrű írás, amelynek megemésztéséhez időre van szükség
⬤ néhány történetet antiklimatikusnak vagy értelmetlennek érzünk
⬤ egyes kiadásokkal kapcsolatos problémák, például a rossz nyomdai minőség és a hiányzó oldalszámok.

(14 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Sword of Welleran and Other Stories

Könyv tartalma:

Ahol Tarphet nagy síksága, mint a tenger a torkolatokban, a cireszi hegyek között fut felfelé, ott állt már régen Merimna városa, jóval a sziklák árnyékában. Soha nem láttam még olyan szép várost a világon, mint amilyennek Merimna tűnt nekem, amikor először álmodtam róla.

Csodálatos tornyok és bronzfigurák, márvány szökőkutak, mesés háborúk trófeái és széles utcák, amelyeket teljes egészében a Szépnek szenteltek. A város közepén egy ötven lépés széles sugárút futott keresztül, és mindkét oldalán a Merimna népe által valaha ismert összes ország királyának bronzból faragott képmásai álltak. A sugárút végén egy kolosszális szekér állt három bronzlovassal, amelyet a Hírnév szárnyas alakja hajtott, mögötte pedig a szekéren Welleran, Merimna ősi hősének hatalmas alakja állt kiterjesztett karddal.

Olyan sürgető volt a Hírnév mimikája és tartása, és olyan gyors volt a lovak pózolása, hogy megesküdtél volna, hogy a szekér azonnal a nyakadon van, és a por máris elfátyolozta a királyok arcát. A városban pedig egy hatalmas csarnok volt, melyben Merimna hőseinek trófeáit őrizték.

Szobor volt és kupola, a kőművesek művészetének dicsősége, amely már régen kihalt, és a kupola tetején Rollory képmása ült, amint a ciréziai hegyeken át a túlsó, tágas földek felé nézett, a földek felé, amelyek ismerték a kardját. Rollory mellett pedig, mint egy öreg dajka, Győzelem alakja ült, és arany babérkoszorúba kalapálta a fejére az elesett királyok koronáit.