3,001 arab nap: Egy amerikai olajtáborban nőttem fel Szaúd-Arábiában (1953-1962) Egy emlékirat

Olvasói vélemények

A könyv nosztalgikus és tanulságos bepillantást nyújt a szerző gyermekkori élményeibe, amikor az 1950-es években egy amerikai olajtáborban nőtt fel Szaúd-Arábiában. Személyes anekdoták és történelmi összefüggések keverékét mutatja be, bár egyes olvasók úgy érezték, hogy a szaúdi kultúrával kapcsolatban hiányzik belőle a mélység.

A memoár jól megírt, magával ragadó, és szívhez szólóan ábrázolja az amerikai olajtáborban töltött életet. Különböző célközönséghez kapcsolódik, beleértve azokat is, akik hasonló körülmények között éltek. A szerző leíró stílusa és a személyes emlékek beemelése mind a külföldiek, mind a kultúrtörténet iránt érdeklődők körében visszhangra talál.

Néhány olvasó pontatlanságokat és hiányosságokat jegyzett meg a beszámolóban. A szerző családjára, nem pedig Szaúd-Arábia tágabb kulturális kontextusára való összpontosítás miatt néhányan több betekintést kívántak. Emellett néhányan úgy találták, hogy a tempó egyenetlen, és az első fejezetek kevésbé lebilincselőek.

(54 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

3,001 Arabian Days: Growing Up in an American Oil Camp in Saudi Arabia (1953-1962) A Memoir

Könyv tartalma:

Egy szaúd-arábiai olajipari „táborban” nőtt fel, ami rengeteg egzotikus élményt, világkörüli utazást és valahogy mégis felismerhető amerikai gyermekkort jelentett. 1953-ban egy párás augusztusi napon az akkor mindössze hároméves Rick Snedeker családjával együtt leszállt az Arabian American Oil Co.

(Aramco) cég repülőgépéről, és egy olyan életbe csöppent, amely annyira különbözött attól, amit maguk mögött hagytak, mint a homokpapír a selyemtől. Ez a hely mesésen egzotikusnak bizonyult, ugyanakkor sok szempontból olyan volt, mint „otthon”. Bájos emlékiratában - 3 001 arab nap: Growing up in an American Oil Camp in Saudi Arabia (1953-1962) - a szerző Snedeker vignetták sorozatán keresztül írja le kedves és különös emlékeit arról, hogy közel egy évtizedig élt a szaúd-arábiai Dhahranban.

Az Aramco, az akkoriban még fiatal nemzeti olajtársaság, azokban az években több amerikai olajipari óriásvállalat, köztük a Standard Oil irányítása alatt állt, és sietve alkalmazott amerikai szakértőket a távoli szaúdi olajmezők fejlesztésére.

Hogy megkönnyítse az új lakosok életét, az Aramco kényelmes közösségeket épített, amelyek egyes elemei arra emlékeztettek, ahogyan a családok az Egyesült Államokban éltek. Gyermekkorában Snedeker a sivatagi gyermekkorát kitöltő tevéket, végtelen homokdűnéket és kedves szaúdiakat semmi szokatlannak nem tartotta.

A gyerekek élvezték a King's Road baseballpályán tartott élő betlehemes előadásokat; a Mikulás karácsonykor tevén vagy helikopteren érkezett; a zsúfolt, zajos, éves tri-camp sivatagi vásárokat; a Pep Flakes gabonapelyhet, a tejport és a csokoládés turmixokat, amelyeket az apja újhullámos Waring turmixgépében készített; az étkezde kulináris élvezeteit. Aztán az arámiaknak időnként veszélyes betegségekkel is szembe kellett nézniük, amelyek némelyike ismeretlen volt Amerikában (a gyermekbénulás például az ötvenes években a dhahráni gyerekeket sújtotta). De mindenütt éber szemek vigyáztak a gyerekekre, ami a biztonság és a biztonság, és - emlékszik vissza Snedeker - a boldogság mindent körülölelő érzését keltette.

Az Aramco bőkezűen biztosított kétévente „hosszú vakációkat”, amelyek lehetővé tették a világ körüli utazást, hogy meglátogassák a bolygó legcsillogóbb metropoliszait, szokatlan kirándulóhelyeket és távoli rejtekhelyeket. London. Hongkong.

Zürich. Honolulu.

Asmara. Bangkok. Velence.

Hofuf.

Bahrein. New York. Az olajtábor Dhahran egyedülálló, egzotikus környezetében való nevelkedés mássá tette az ott felnövő gyerekeket, mint a többi amerikai gyereket.

Amikor a külföldön élő Aramco-függők visszatértek az Egyesült Államokba, gyakran „másnak” tekintették őket a nem utazó társaik. De minden jóra fordult, ahogy a 3,001 arab nap szórakoztató olvasmányából kiderül.