54th Infantry Brigade 1914-1918
Ennek a könyvnek van egy alcíme: Ez határozza meg ennek a történetnek az alaphangját, a nyugati fronton harcoló egyik legjelentősebb dandár történetét, amely az egyik legjelentősebb hadosztály része volt. A 18.
(Keleti) Hadosztály elit alakulat lett, Kitchener második új hadseregének egyik hadosztálya, amelynek az volt az előnye, hogy Ivor Maxse volt a parancsnoka, aki a parancsnokok között a kiképzéséről és vezetői kvalitásairól volt híres. Két és negyed éven át volt a parancsnoka, és utódja, R. P.
Lee, egy másik jó parancsnok, vezette a háború hátralévő részében.
A háború négy éve alatt csak két főparancsnok volt.” Az 54. dandár nyolc VC-t kapott, a legtöbbet a nem reguláris hadsereg dandárjai közül, nyolcat a hadosztálynak odaítélt tizenegyből.
A történet minden rangú személy elbeszéléseiből és visszaemlékezéseiből áll, a stílus pedig nagyon kötetlen. Az összeállító vagy a szerkesztő úgy döntött, hogy névtelen marad, de az eredmény egyfajta ezredtörténet, az elbeszélésben azonosított személyiségek jócskán megszórva. Sokat esik szó a „dandár szellemiségéről”, amely a morál fokozója, és amelyet kétségtelenül elősegített az a tény, hogy a zászlóaljak együtt maradtak attól kezdve, hogy 1915 júliusában megérkeztek Franciaországba, egészen a BEF 1918.
februári átszervezéséig, amikor a dandárokat három zászlóaljra csökkentették. Az 54. dandár minden bizonnyal sok akciót látott, és rengeteg élénk leírást találunk.
A dandárparancsnok elmeséli, hogy egy élénk „támadás” során meglátogatta a Panama-ház néven ismert állást. A század törzsőrmestere előbukkant, megragadta a dandártábornokot, és bedobta a házba, mondván: „Nem akarunk halott brigadérosokat a lövegünk körül.
„ A függelékben a dandárparancsnokok és a vezérkar, valamint az egységparancsnokok felsorolása és a nyolc VC-idézés szerepel.