A banánháborúk: az Egyesült Államok beavatkozása a Karib-térségben, 1898-1934

Olvasói vélemények

A kritikák kiemelik a „Banánháborúk” című könyvet, mint az 1898 és 1934 között Közép-Amerikában és a Karib-térségben végrehajtott amerikai beavatkozások alapvető és lebilincselő feltárását. Az olvasók nagyra értékelik az eleven történetmesélést és az informatív tartalmat, amely az amerikai hadtörténelem egy elhanyagolt időszakára világít rá, és óva int a múlt hibáinak megismétlésétől. Erősségei ellenére egyes kritikusok megjegyzik, hogy hiányzik az imperializmus és a konkrét amerikai politikák szélesebb kontextusú tárgyalása.

⬤ Magával ragadó és jól dokumentált történetmesélés
⬤ történelmi perspektívát nyújt az amerikai katonai akciókról
⬤ az amerikai történelem egy ritkán tárgyalt fejezetét tárgyalja
⬤ izgalmas anekdotákat és szereplőket tartalmaz
⬤ az amerikai külpolitika és a latin-amerikai forradalmak iránt érdeklődő olvasóknak ajánlott.

⬤ Hiányzik az imperializmus és az egyes amerikai politikák szélesebb kontextusa
⬤ a személyes anekdotákon túl nem fókuszál eléggé a nagyobb kérdésekre
⬤ egyes fejezetek kevésbé meggyőzőek, mint mások.

(8 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Banana Wars: United States Intervention in the Caribbean, 1898-1934

Könyv tartalma:

A Banánháborúk: Az Egyesült Államok beavatkozása a Karib-térségben, 1898-1934 című könyv átfogó panorámát nyújt Amerika trópusi birodalmáról a két Roosevelt által lefedett korszakban, és részletes beszámolót nyújt az Egyesült Államok katonai beavatkozásáról a Karib-térségben és Mexikóban. Ebben az új kiadásban Langley professzor frissített bevezetést ad, amely a tudományt aktuális történelmi kontextusba helyezi.

Az érintett amerikaiak szemszögéből nézve a banánharcosok által kiépített birodalom a civakodó latin-amerikai politikusok, a háborúzó trópusi országok és a törvénytelen társadalmak birodalma volt, amelyeket az amerikai hadsereg rendőri és nevelői feladatra küldött. A kubai tapasztalatokkal kezdve Langley két katonai megszállás indítékait és következményeit, valamint e beavatkozások hatását vizsgálja a magát antimilitaristának valló amerikai kormányra és a Karib-térségben gyarmatosító ügynökeire, az amerikai hadseregre. Langley szerint a kubai tapasztalatok eredményeként megerősödött az a nézet, hogy az amerikai nép nem szívesen fogadta el a karibi országok tartós katonai megszállását.

Nicaraguában és Mexikóban 1909 és 1915 között, ahol a gazdasági és diplomáciai nyomás nem hozta meg a Washingtonban kívánt eredményeket, az amerikai hadsereg lett a politikai döntőbíró; Hispaniolán pedig a tengerészgyalogosok és a tengerészgyalogosok vállalták a trópusok civilizálásának feladatát. Az 1920-as évek végén az amerikai hadsereg nagyrészt tengerészgyalogosokból álló birodalmi haderővel vívta utolsó banánháborúját Nicaraguában egy Augusto C. Sandino nevű gerillavezér ellen.

Langley nem csupán Amerika trópusi birodalmának történetét meséli el, hanem részletesen bemutatja ennek a birodalmi korszaknak a személyiségeit is, köztük Leonard Woodot és Fred Funstont, az amerikai hadsereg katonáit, akik nyomot hagytak Kubában és Vera Cruzban; William F. Fullamot és William Banks Capertont, az amerikai haditengerészet katonáit, akik a rendezetlen helyeken rendfenntartóként betöltött szerepükről vallott régimódi hittől áthatva hajtották végre küldetéseiket; Smedley Butlert és L. W. T. Waller, Sr, U. S. M. C., akik a legmaradandóbb nyomot hagyták A.