A befelé vezető út nem ugyanaz a kifelé vezető út

Olvasói vélemények

A Karen Solie könyvéről szóló kritikák a költői zsenialitás iránti csodálat és a műve érzelmi mélységét illető kritikák keveredését mutatják. Sok olvasó dicséri fantáziáját, szépségét, valamint az élethez és a természethez való intellektuális hozzáállását. Ezzel szemben egyesek úgy találják, hogy költészetéből hiányzik a szellem és a zene, és úgy vélik, hogy az pusztán a hanyatlás és a nosztalgia tükrözése.

⬤ Karen Solie költészetét fantáziadúsnak és mélyen éleslátónak írják le.
⬤ A könyv nagy szépséget és intelligenciát mutat be írásaiban.
⬤ Az olvasók nagyra értékelik a meghívást, hogy valami újat tapasztaljanak meg, és a művén keresztül elérjék elméjüket.
⬤ A kanadai költészet jelentős tehetségként ünnepli.

⬤ Néhány verset kritizálnak, mert lélektelenek és hiányzik belőlük az érzelmi rezonancia.
⬤ Van egy olyan felfogás, hogy a pusztulásra és a nosztalgiára való összpontosítás nem vonzó és értelmetlen egyes olvasók számára.
⬤ A mű nem biztos, hogy tetszeni fog azoknak, akik a költészetben a felemelő vagy zenei minőséget keresik.

(5 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Road In Is Not the Same Road Out

Könyv tartalma:

A Latner Writers' Trust költészeti díj nyertese

„Karen Solie-t bemutatva azt adaptálnám, amit Joseph Brodsky mondott mintegy harminc évvel ezelőtt a nagy Les Murray-ről: '... Ő az, aki által a nyelv él...”... És igen, most, hogy az úgynevezett Közös Korszakunk harmadik évezredébe lépünk, valóban ő az, aki által a nyelv él.” --Michael Hofmann, London Review of Books

Karen Solie az egzisztenciális zavarodottság fenséges énekese, a kortárs költészet egyik legközvetlenebb és legmegrendítőbb hangja. A köztes helyek költője - az út menti motelek és roncstelepek purgatóriuma, az elhagyott calgaryi síugróterep és a Walmart örök délje -, versei megdöbbentően új területeket jelölnek ki, és dalok a mi kialakulóban lévő világunknak, a bizonytalanság és az olvadó jéghegyek korának.

Solie új gyűjteményében, a The Road In Is Not the Same Road Out, nyughatatlanul ássa ki civilizációnkat, a kemény szerencse, az alkalmi erőszak, a meztelen vágy és a visszhangtalan fenyegetés pillanatait, „a szépséget és a rémületet / egyformán” keresve, és „egy bedeszkázott épület intrikáját” megragadva. / Be akarunk jutni oda, és kideríteni, mi a baj vele”. A Pigeon című, Griffin Poetry Prize-díjas gyűjteményének elegáns vakmerőségét erősítve ezek a versek hátborzongató költői intelligenciát és rendíthetetlen látásmódot hordoznak.