A boldogsághoz vezető hosszú út: Egy nővér útja a bátyja fogyatékosságán keresztül

Olvasói vélemények

Diane Morrow-Kondos „A hosszú út a boldogsághoz” című könyve szívhez szóló és őszinte memoár a szerző tapasztalatairól, amelyek egy fogyatékkal élő testvér testvérként való felnövekedéséről szólnak. A személyes elbeszélést történelmi összefüggésekkel vegyíti, és rávilágít a fogyatékkal élő családok kihívásaira. Az olvasók megragadónak, informatívnak és hatásosnak találják, így a széles közönség számára ajánlott olvasmány.

⬤ Lenyűgöző és megrendítő memoár
⬤ mélyen személyes, mégis informatív
⬤ rávilágít a fogyatékkal élő személyek testvéreinek ritkán tárgyalt tapasztalataira
⬤ történelmi kontextust nyújt
⬤ jól megírt és lebilincselő
⬤ sok olvasó számára visszhangot kelt
⬤ empátiára és érdekérvényesítésre ösztönöz
⬤ forrásokat tartalmaz a hasonló helyzetben lévők számára.

⬤ Néhány olvasó érzelmileg megterhelőnek találhatja a könyvet
⬤ a szerző nem szépíti a tapasztalatokat, ami nem biztos, hogy tetszeni fog azoknak, akik könnyed olvasmányt keresnek
⬤ túl személyes lehet néhány olyan olvasó számára, akit nem kötnek hasonló tapasztalatok.

(21 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Long Road to Happy: A Sister's Journey Through Her Brother's Disabilities

Könyv tartalma:

Ha a fogyatékkal élők szülei úgy találják, hogy családi tapasztalataikat ritkán ismerik el, az ilyen családban élő testvérek gyakran láthatatlannak érzik magukat - nemcsak a világban, hanem a saját családjukban is. A HOSSZÚ ÚT A BOLDOGSÁGIG egy ilyen testvér erőfeszítése arra, hogy észrevegyék, hogy meghallgassák a hozzá hasonlók tapasztalatait.

Diane Morrow-Kondos, három lánya közül a legfiatalabb, őszintén és személyesen meséli el egy átlagos közép-amerikai család történetét, amely a feje tetejére áll egy fiú érkezése miatt - nem azért, mert az apjuk végre megkapta a fiút, akire mindig is vágyott, hanem mert hamarosan kiderül, hogy Davidnak súlyos intellektuális kihívásai vannak, amelyekkel a többi Morrow-testvér nem rendelkezik. Az apja haláláig nem hajlandó elismerni fia állapotát. Az édesanyja haláláig ragaszkodni fog ahhoz, hogy a fiatal Davidnek nincs olyan problémája, amit ne lehetne jobb neveléssel orvosolni.

A szerző csak jóval saját anyja elvesztése után találja meg és olvassa el azokat a naplókat, amelyekből kiderül, hogy anyja milyen sokáig érezte magát teljesen egyedül - és hogy anyja mennyire aggódott amiatt, hogy mi lesz a fiával, akit annyira szeretett, miután ő már nem él. Édesanyja halálával a szerzőre hárul David gondozása.

Ezt a szerepet nem kereste és nem is akarta. Sőt, gyerekként mindig is a bátyját hibáztatta azért az anyai szeretetért, amelyet a születése után megtagadott tőle és a testvéreitől. Nem volt útiterve annak az útnak, amelyre Diane és David elindult.

De talán mégis kellett volna. Ez az ő hosszú útjuk története a boldogságig.