A bomlás két fajtája

Olvasói vélemények

Sarah Manguso memoárja mélyen megindító és művészi módon tárja fel a krónikus autoimmun betegséggel kapcsolatos tapasztalatait. Míg egyes olvasókat magával ragad a költői próza és a szenvedés őszinte meglátásai, mások kihívásnak vagy lehangolónak találják a könyv stílusát és hangvételét. Szolidaritást és reményt nyújt azoknak, akik hasonló egészségügyi küzdelmekkel küzdenek.

⬤ Tömör és lírai írás, amely érzelmileg is visszhangzik.
⬤ Reményt és szolidaritást nyújt a krónikus betegségekkel küzdőknek.
⬤ A humor és az őszinteség ügyes keveréke.
⬤ A betegséggel való együttélés reális bemutatása, megkérdőjelezve az általános narratívákat.
⬤ Mélyen átlátó és elgondolkodtató.

⬤ Az írói stílus túlságosan szűkszavúnak vagy költőinek tűnhet, eltér a hagyományos memoárformától.
⬤ Néhány olvasó túlságosan szomorúnak vagy lehangolónak találta a hangnemet.
⬤ Egyesek szerint az elbeszélés a vége felé veszít a lendületéből.
⬤ Lehet, hogy nem mindenkinek teljesülnek a hagyományos memoárral kapcsolatos elvárásai.

(43 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Two Kinds of Decay

Könyv tartalma:

Egy kíméletlen és kíméletlen pillantás a szenvedésre és a felépülésre, amely egy lenyűgöző új hangot hirdet

Az 1995-ben kezdődött események talán addig történnek velem, amíg csak történhetnek velem dolgok. Gondolj a mélyűrre, amelyen az égitestek örökké repülnek. Addig repülnek, amíg át nem alakulnak új formákká, egyszerűbb formákká, egyre kevesebb tulajdonsággal és egyre szebb nevekkel.

A téridőben olyan dolgoknak is vannak nevei, amelyek a semminél is kevesebbek, olyan dolgoknak, amelyek a semminél is kevesebbek. Fehér törpék, vörös óriások, fekete lyukak, szingularitások.

De még így, a semminél kisebb állapotukban is folyton megtörténnek.

Huszonegy évesen, amikor még csak most kezdte megérteni a felnőttkor rejtélyeit, Sarah Manguso szembesült egy másikkal: egy vadul kiszámíthatatlan betegséggel, amely hirtelen jelent meg és tépte végig a húszas éveit, eltűnt, majd visszatért, hetekre megbénította, arra programozva őt, hogy először semmit se várjon az élettől, majd dühödten arra, hogy mindent várjon. Ebben a lebilincselő történetben Manguso felidézi kilencéves küzdelmét: fáradságos vértisztításokat, összeomlott ereket, többszörös mellkasi katéterezést, barátok és idegenek halálát, függőséget, depressziót, és ami egy író számára a legrosszabb, a hosszan tartó betegséggel járó elcsépelt metaforákat.

A hatalmas kegyelemmel és önismerettel megírt könyv, A bomlás két fajtája túllép azon a fogalmon, hogy egy betegségtörténet milyen lehet és milyennek kell lennie.