The Prison Before the Panopticon: Incarceration in Ancient and Modern Political Philosophy
A bebörtönzés úttörő története a nyugati politikai gondolkodásban.
A börtön, ahogyan mi ismerjük, viszonylag új intézmény, Európában és az Egyesült Államokban csak a felvilágosodás idején alakult ki széles körben. A büntetés-végrehajtással kapcsolatos eszmék és érvek azonban jóval megelőzték annak széleskörű elfogadottságát mint gyakorlatot. A Börtön a panoptikum előtt című könyv szerint a bebörtönzéssel kapcsolatos viták egyidősek magával a nyugati politikai filozófiával. Ez az úttörő tanulmány a börtön szerepét vizsgálja a politikai gondolkodás történetében, részletesen bemutatva a bebörtönzés filozófiáját, ahogyan az Démoszthenésztől, Platóntól és Philóntól Thomas More-ig, Thomas Hobbes-ig és Jeremy Benthamig fejlődött.
Jacob Abolafia két fő témát emel ki, amelyek újra és újra megjelennek a börtönről szóló filozófiai írásokban. Az első a népi felhatalmazás paradoxona. Ez annak a problémája, hogy miként lehet a szabadság és egyenlőség iránti politikai és elméleti elkötelezettségek fényében igazolni a bebörtönzést. A második téma a rehabilitáció ígérete. Platón és követői ragaszkodnak ahhoz, hogy a bebörtönzésnek meg kell reformálnia a foglyot, és részletesen megpróbálták megmagyarázni, hogy a bebörtönzésnek hogyan lehet ez a hatása.
Miközben Abolafia az aktuális történettudományra támaszkodva gondosan elhelyezi az egyes gondolkodókat saját koruk és helyük kultúrájában és büntetőjogi gyakorlatában, feltárja a klasszikus ókor meglepően mély és tartós hatását a bűnözés és büntetés modern elméleteire. A börtön a panoptikum előtt nemcsak a börtön legitimitásáról szól a tömeges bebörtönzés korában, hanem az olyan büntetőjogi alternatívák filozófiai indoklásáról is, mint a helyreállító igazságszolgáltatás.