Censorship and the Limits of the Literary
Bár az irodalmat és a cenzúrát régóta ellenfeleknek tekintik, ez a gyűjtemény arra törekszik, hogy megértsük, mennyire dialektikus fogalmak, amelyek egymást előidézik, egyidejűleg és kölcsönösen konstitutívan. Egyfelől az irodalmi cenzúrát nemcsak elkerülhetetlennek, hanem meghatározónak, sőt magának a beszédnek az alapjául szolgálónak is tekintik.
Másrészt, különösen a szovjet spekstrahn, a szovjetek által betiltott hatalmas irodalmi gyűjtemények megnyitása után, a cenzúra tágan értelmezett újradefiniálására irányuló törekvés meggyőző kritikába ütközött. A keletnémet nyomtatott kiadványok központosított ellenőrzését leíró tudósok például ragaszkodni akartak ahhoz, hogy a kiadást megelőző állami cenzúra különbözik a demokráciákban a beszédszabályozás hétköznapibb formáitól. A dél-afrikai apartheid-cenzúrával és a gyarmati országokban alkalmazott könyvtilalommal foglalkozó munkák szintén bizonyítják a cenzúra formáló szerepét a metropoliszon túli irodalom intézményi struktúráiban.
A Censorship and the Limits of the Literary tizenkét országban vizsgálja ezeket és más fejleményeket a felvilágosodástól napjainkig, esettanulmányokat kínálva a francia forradalomtól az internetes Kínáig. Van-e valaha is cenzúra nélküli irodalom? Szüksége van-e a cenzúrának az irodalomra? A kultúra globalizálódó korszakában a cenzúra a nemzeti ellenőrzés végső, kudarcba fulladt változatát képviseli?