A csúnya kiáltás: Hogyan lettem emberré (nagyanyám szörnyű tanácsai ellenére)

Olvasói vélemények

Danielle Henderson „A csúnya kiáltás” című memoárja mélyen megindító, vicces és megrendítő beszámolója kihívásokkal teli gyermekkoráról, kiemelve a családi szeretet, a traumák és a felnőtté válás összetettségének témáit. Az olvasókat hiteles hangja és eleven történetmesélése vonja be a történetébe, erőteljes érzelmi kapcsolatot teremtve.

Sok kritikus értékeli a könyv humorát és mélységét, amely képes nevetést és könnyeket is előidézni. Henderson írását dicsérik a hitelességéért, a társalgási stílusáért és azért a melegségért, amellyel a lány a kapcsolatait, különösen a nagymamájával való kapcsolatait jellemzi. A memoár a legkülönbözőbb hátterű olvasók körében is visszhangra talál, nosztalgiát és átélhetőséget keltve azokban, akik hasonló neveltetést éltek át. Számos olvasó kiemeli a tapasztalatairól szóló éleslátó reflexióit, ami az elbeszélést lebilincselővé és magával ragadóvá teszi.

Néhány olvasó úgy érezte, hogy a könyvből bizonyos területeken hiányzott az érzelmi mélység, különösen a családi dinamikát illetően, amelyet nem tárt fel teljes mértékben. Említettek hiányosságokat a karakterfejlődésben, különösen az édesanyját és a testvérét illetően, így a történet egyes aspektusai hiányosnak tűnnek. Néhány recenzens megjegyezte, hogy a könyv nem kapcsolódott hozzájuk személyes szinten annyira, mint remélték, száraznak vagy több érzelmi elkötelezettséget igénylőnek írva le.

(114 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Ugly Cry: How I Became a Person (Despite My Grandmother's Horrible Advice)

Könyv tartalma:

"Azt mondják, a komédia egyenlő tragédia plusz idő: Ez a nagyon vicces beszámoló egy gyakran nyomorúságos gyermekkorról a bizonyíték." --People.

"Micsoda erős, vicces, szívszorító memoár, teljesen saját hangon (egy olyan nő írta, aki nagyon úgy tűnik, hogy szintén teljesen a sajátja. ) Imádtam." -- Elizabeth Gilbert, a New York Times bestseller szerzője, a Nagy varázslat és az Eat, Pray, Love (Egyél, imádkozz, szeress).

Fergeteges, megható memoár egy nagymama kegyetlen szeretetéről és a család fogalmának újradefiniálásáról

"Ha megküzdesz azzal az anyaszomorítóval, és nem győzöl, akkor hazajössz és megküzdesz velem." Nem az a tanács, amit általában a nagymamádtól várnál - de Danielle Henderson lenne az első, aki elmondaná, hogy a gyerekkora minden volt, csak nem hagyományos.

Danielle-t tízévesen elhagyta az anyja, aki a drogfüggő, bántalmazó barátját választotta, és olyan nagyszülők nevelték fel, akik azt hitték, hogy a gyermeknevelésnek az 1960-as években vége. Fekete, furcsa és túlnyomórészt nem túl menő környezetben nőtt fel New York állam északi részén, egy többnyire fehér környéken, ami saját identitásválságot okozott neki. Megalkuvást nem tűrő nagyanyja szemforgató, mocskos szájú, szeretetteljes gyámsága alatt - és a horrorfilmek alatt, amelyeket megszállottan nézett - Danielle magas, esetlen, Sassy-szerető tinédzserként nőtt fel, aki rúzsként fekete szemceruzát viselt, és anyja döntéseinek következményeivel küzdött. De azt is megtanulta, hogy van elég ereje és esze ahhoz, hogy megmentse magát, a nagymamája olyan hitet ajándékozott neki a saját képességeibe, amivel a világ nem engedte, hogy a legtöbb fekete lány rendelkezzen.

Danielle humorral, szellemességgel és mély belátással osztja meg, hogyan nőtt fel és lett bölcs - és a tanulságokat, amelyeket azokból a napokból napjainkig magával vitt. Eközben felforgatja a családról alkotott hagyományos felfogásunkat, és újraértelmezi annak határait, hogy bevonja azokat a milliókat, akik osztoznak az ő történetében.