Deliberative Democracy and the Plural Polity
Amikor a pluralista társadalmak politikájára gondolunk, kétféle kérdés jut eszünkbe. Egyrészt a pozitív diszkriminációval, a faji alapú körzetek kialakításával és a médiában megjelenő faji sztereotípiákkal kapcsolatos viták felvetik az igazságosság kérdését. Másrészt a szeparatista háborúk a volt Jugoszláviában, a vallási erőszak Indiában és a faji zavargások az amerikai városokban a stabilitás kérdését vetik fel. De bár mindkét típusú kérdés kulcsfontosságú a pluralista társadalmak problémáinak megoldásához, kevés tudós integrálja őket az igazságos és stabil multikulturális politika modelljeinek kidolgozásakor.
Ebben az úttörő munkában Michael Rabinder James az igazságosság és a stabilitás kérdéseit a plurális társadalomban a deliberatív demokrácia modelljén keresztül integrálja. Az empirikus társadalomtudományokra és a normatív politikai filozófiára támaszkodva James egy olyan keretrendszert dolgoz ki, amely a demokratikus intézmények értékelésére szolgál három átfogó szempont szerint: megvalósítják-e a deliberatív igazságosságot döntéshozatali eljárásaikban; képesek-e rugalmasan reagálni a kialakuló és változó kollektív identitásokra; és képesek-e enyhíteni a csoportkonfliktusokat?
E megközelítés lényege James "plurális tanácskozás" modellje, amely a tanácskozás korlátlan mozgásterét, a csoporthatárokon átívelő megértési és kritikai folyamatokat, a tanácskozás és a döntéshozatal közötti egyértelmű kapcsolatokat, valamint három méltányossági feltételt (politikai egyenlőség, autonómia és kölcsönösség) céloz meg, amelyeket mind a tanácskozási, mind az aggregatív dimenzióikban elemez. A "plurális tanácskozást" két empirikusan megalapozott vizsgálat egészíti ki: egy részletes beszámoló arról, hogy a kollektív identitások hogyan épülnek fel társadalmilag, és egy szigorú elemzés arról, hogy öt stratégiai dinamika hogyan ösztönözheti a csoportkonfliktusokat. James ezután a plurális tanácskozás, a kollektív identitáskonstrukció és a csoportkonfliktusok dinamikájának témáit a demokratikus intézmények két csoportjának értékelésére használja: a civil társadalom vagy a közszféra és a választási rendszerek. Végezetül konkrét, de a kontextusra érzékeny javaslatokat tesz ezeknek és más demokratikus intézményeknek a megreformálására.
Az eredmény talán a legátfogóbb szintézise az empirikus társadalomtudomány és a normatív politikai filozófia meglátásainak a pluralista társadalmak demokráciájának problémáival kapcsolatban. A Deliberatív demokrácia és a plurális politeia pedig naiv, utópisztikus vízió helyett egy reális, de kritikus reformmenetrendet kínál, amely egy rendkívül sokszínű világban az igazságosságért folytatott küzdelmeket élénkítheti.