Értékelés:

A Nikhil Pal Singh által írt „Black Is a Country” a huszadik század fekete társadalmi gondolkodásának átfogó és éleslátó feltárása, amely fontos személyiségeket és mozgalmakat mutat be, miközben hangsúlyozza a szabadságért és egyenlőségért folytatott folyamatos küzdelmeket. Megkérdőjelezi a fajról és az osztályról szóló meglévő narratívákat, a demokrácia és a történelmi örökségek újraértékelését sürgetve.
Előnyök:A könyvet dicsérik szigorú és szenvedélyes írásmódja miatt, amely friss betekintést nyújt a fekete történelembe és gondolkodásba. A fekete aktivizmussal kapcsolatos témák széles skáláját öleli fel, és a különböző társadalmi mozgalmak közötti kapcsolatokra reflektál. Az olvasók értékesnek találják a fekete történelem megértésének elmélyítéséhez, így érdemes kiegészíteni a gyűjteményeket.
Hátrányok:Egyes olvasók számára a könyv tudományos jellege és sűrű tematikája kevésbé lesz hozzáférhető, mivel bonyolult történelmi és szociológiai érvekben mélyül el. Emellett a szabadságharc hangsúlyozása inkább kijózanítóan emlékeztethet a folyamatos problémákra, mintsem optimista megoldásokat kínálna.
(2 olvasói vélemény alapján)
Black Is a Country: Race and the Unfinished Struggle for Democracy
A modern Amerikában a feketék térnyerése ellenére a rasszizmus vége még nem látszik. Nikhil Pal Singh felteszi a kérdést, hogy mi történt az egyenlőség világnézeti és radikális vízióival, amelyek a fekete értelmiségi aktivistákat W. E. B. Du Bois-tól az 1930-as években Martin Luther Kingig, Jr. az 1960-as években éltették. Ennek során a huszadik század polgárjogainak alternatív történetét építi fel, egy hosszú polgárjogi korszakot, amelyben a radikális reményeket és a globális álmokat a fekete harc történetének központi elemeként ismerik el.
A kulcsfontosságú fekete értelmiségiek, mint Du Bois, Ralph Bunche, C. L. R. James, Richard Wright, Ralph Ellison, Langston Hughes és mások, valamint a mozgalmi aktivisták, mint Malcolm X és a Fekete Párducok szavai és gondolatai révén létfontosságú új eszmék jelentek meg és terjedtek el. Legfontosabb eredményük az volt, hogy létrehoztak és fenntartottak egy élénk, az amerikai társadalmi, politikai és polgári egyenlőtlenségeket széles körben bíráló fekete nyilvánosságot.
A faji radikálisok a rasszizmust a reformorientált liberalizmus univerzalizáló hangvételében rejtve találták otthon és a globális demokratikus szükségszerűségekben külföldön, ami sokakat elidegenített tőlük, akik veszélyesnek és szeparatistának tartották őket. Kevesen akarták hallani az üzenetüket akkor, vagy még most is, és mégis, ahogy Singh érvel, az amerikai demokrácia korlátaival kapcsolatos szenvedélyes szkepticizmusuk ma is ugyanolyan nélkülözhetetlen a faji egyenlőség és az egyetemes politikai eszmék értelmes újjáépítéséhez, mint valaha.