Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv alapos történetet nyújt az optikai szálakról, kiemelve a terület legfontosabb fejlesztéseit és alakjait, miközben a technológia fejlődését a szerző és más kutatók személyes anekdotáival szembeállítja. A könyv jól kutatott és közérthető, így egyaránt alkalmas a műszaki és a nem műszaki olvasók számára. Ugyanakkor hiányoznak belőle a legújabb fejlesztések és tudományos magyarázatok, ami néhány olvasó számára csalódást okozott.
Előnyök:⬤ A száloptika jól kutatott és átfogó története
⬤ magával ragadó elbeszélő stílus
⬤ a terület kulcsfiguráinak hozzászólásait tartalmazza
⬤ a nem műszaki olvasók számára is hozzáférhető
⬤ magával ragadó történetmesélés, amely felidézi a technológiai fejlődés izgalmát.
Hátrányok:⬤ Az elmúlt évtized fejlesztéseinek korlátozott lefedettsége
⬤ egyes olvasók unalmasnak vagy lassúnak találták
⬤ hiányoznak a mögöttes technológia mélyreható tudományos magyarázatai
⬤ az olvasók több friss kontextusra és elemzésre vágyhatnak.
(13 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
City of Light: The Story of Fiber Optics
Könyv tartalma:
A fény városa az optikai szálak történetét meséli el, nyomon követve, hogyan vált a 19. századi társalgási trükkből globális kommunikációs hálózatunk alapjává. A könyv, amelyet egy olyan újságíró írt a széles közönség számára, aki húsz éve foglalkozik ezzel a területtel, élénk beszámolót nyújt mind az emberekről, mind a forradalmi technológia mögött álló elképzelésekről.
A száloptika alapkoncepcióját először az 1840-es években fedezték fel, amikor a kutatók laboratóriumi bemutatók során vízsugarakkal irányították a fényt. Az ötlet évtizedekkel később került a közvélemény elé, amikor a viktoriánus kor számos nagy kiállításán lenyűgöző, megvilágított szökőkutak létrehozására használták. A száloptika modern változatát - a fény továbbítására szolgáló rugalmas üvegszálakat - a század első felében ötször fedezték fel egymástól függetlenül, és egyik első kulcsfontosságú alkalmazása az endoszkóp volt, amely először tette lehetővé az orvosok számára, hogy műtét nélkül belenézzenek a test belsejébe. Az endoszkópok 1956-ban váltak gyakorlativá, amikor egy egyetemi hallgató felfedezte, hogyan lehet szilárd üvegszálakat készíteni üvegburkolattal.
A lézer feltalálásával a kutatók érdeklődése az optikai kommunikáció iránt is megnőtt. Míg a Bell Labs és mások a légkörön vagy üreges fénycsöveken keresztül próbáltak lézersugarakat küldeni, a Standard Telecommunication Laboratories egy kis csoportja a fény átlátszó szálakkal történő vezetésével foglalkozott. Charles K. Kao vezetésével ők javasolták a száloptikai kommunikáció ötletét, és bebizonyították, hogy sok kutató véleményével ellentétben az üveg eléggé átlátszóvá tehető ahhoz, hogy nagy távolságokra is át lehessen továbbítani a fényt. Ezeket az elképzeléseket követve a Corning Glass Works 1970-ben kifejlesztette az első alacsony veszteségű üvegszálakat.
Ettől kezdve az üvegszálas kommunikáció gyorsan fejlődött. Az első kísérleti telefonkapcsolatokat 1977-ben tesztelték élő telefonforgalomban, és fél tucat éven belül a távolsági társaságok már üvegszálas kábeleket fektettek le országos gerinchálózati rendszereikhez. 1988-ban az első transzatlanti száloptikai kábel összekötötte Európát Észak-Amerikával, és ma már a száloptika a globális kommunikáció kulcsfontosságú eleme.
A történet napjainkban is folytatódik, mivel az optikai szálak elterjedtek az otthonokat és irodákat összekötő kommunikációs hálózatban, hatalmas információs csővezetékeket hozva létre, és felváltva a rézvezetékeket. A könyv a technológia néhány izgalmas lehetséges fejlesztésének áttekintésével zárul.
