A fényképezés polgári szerződése

Olvasói vélemények

Ariella Azoulay „A fényképezés polgári szerződése” című könyvének kritikái kiemelik a fényképezésnek a polgári felelősségvállalás és elkötelezettség alakításában betöltött szerepéről szóló erőteljes és elgondolkodtató érveit. A könyv kritikával illeti a fotográfiáról alkotott korábbi nézeteket, különösen Susan Sontagét, és új perspektívát kínál arra vonatkozóan, hogy a nézők hogyan viszonyulnak a szenvedésről készült képekhez. Erősségei ellenére egyes kritikusok szerint a könyv túl hosszú, és előnyére válna a tömörebb szerkesztés.

⬤ Erőteljes és elgondolkodtató koncepciók a fotográfián keresztül történő tanúságtétel felelősségéről.
⬤ Hosszúsága ellenére rendkívül olvasmányos.
⬤ Kritikusan viszonyul a fotográfiával kapcsolatos korábbi nézetekhez, különösen Sontagéhoz.
⬤ Hasznosnak tekinthető tudományos célokra, például diplomamunkákhoz.

⬤ Néhány fejezetet hosszadalmasnak és fókuszálatlannak tartanak, ami arra utal, hogy a könyv lehetne tömörebb is.
⬤ Megkérdőjeleződik az érvek alkalmazhatósága a fotográfia szélesebb körére.

(7 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Civil Contract of Photography

Könyv tartalma:

Érvelés amellett, hogy bárki folytathat politikai cselekvést és ellenállást a fotózáson keresztül, még azok is, akiknek hibás vagy nem létező állampolgárságuk van.

Ariella Azoulay ebben a lenyűgöző művében újragondolja a fotográfia politikai és etikai státuszát. A fotográfiai jelentéseket fenntartó és lehetővé tevő hatalmi viszonyokat leírva Azoulay amellett érvel, hogy bárki - még a hontalanok is -, aki fényképeken keresztül szólít meg másokat, vagy akit fényképek szólítanak meg, a fotográfia polgárságának tagjává válhat. A fotográfia polgári szerződése lehetővé teszi bárki számára, hogy a fotográfián keresztül politikai cselekvőképességet és ellenállást gyakoroljon.

Azoulay hangsúlyozza, hogy a fotográfiát nem lehet különválasztani a közelmúlt történelmének számos katasztrófájától. Könyvének döntő érvei két olyan csoportot érintenek, amelyeknek hibás vagy nem létező állampolgársága van: Izrael palesztin nem állampolgárait és a nyugati társadalmakban élő nőket. Azoulay elemzi a megszállt területeken történt erőszakos epizódokról készült izraeli sajtófotókat, és értelmezi a nőkről készült különböző fényképeket - Eadweard Muybridge stop-motion fotós híres képeitől az Abu Ghraib börtönben készült felvételekig. Azoulay ezt a kérdést teszi fel: milyen jogi, politikai vagy kulturális feltételek mellett válik lehetővé a katasztrófa meglátása és bemutatása, amely azokat éri, akik csak hiányos vagy nem létező állampolgárságra hivatkozhatnak?

A modern állampolgárság történetének olyan kulcsfontosságú szövegeire támaszkodva, mint az Emberi Jogok Nyilatkozata, valamint Giorgio Agamben, Jean-Fran ois Lyotard, Susan Sontag és Roland Barthes vonatkozó munkáira, Azoulay a katasztrófa, az igazságtalanság és a szenvedés vizuális mezejét vizsgálja napjainkban. Könyve nélkülözhetetlen olvasmány mindazok számára, akik meg akarják érteni a közelmúlt történelmének katasztrófáit - és annak következményeit, ahogyan ezeket az eseményeket és áldozataikat ábrázolták.