A film színei: A mozi története 50 palettában

Olvasói vélemények

A film színei: A mozi története 50 palettában a mozi színeinek vizuálisan magával ragadó felfedezése, amely a gyönyörű designt és az ikonikus filmek informatív elemzését ötvözi. Bár a koncepció és a tartalom dicséretet kapott, a nyomtatás minőségével kapcsolatos problémák, különösen az alacsony felbontású képek, jelentős hátrányként jelentkeztek.

A könyv gyönyörűen megtervezett, informatív és jól megírt, és egyedülálló perspektívát nyújt a színek filmben betöltött szerepéről. Mind az alkalmi nézők, mind a komoly mozirajongók számára hozzáférhető, így a könyv egy meggyőző dohányzóasztalra való könyv. Sok olvasó értékeli az éleslátó elemzéseket, valamint azt, ahogyan a filmtörténet és a színelmélet megértését elősegíti.

A nyomtatás minőségét kritika érte, sok kritikus megjegyezte, hogy a képek a rossz papírválasztás miatt elmosódottak és alacsony felbontásúak. Emellett néhány olvasó úgy érezte, hogy az írás túlságosan összetett vagy technikai jellegű, ami nem biztos, hogy minden közönségnek tetszeni fog. Aggályok merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy a könyv konkrét filmekre való összpontosítása korlátozhatja a könyv szélesebb körű alkalmazhatóságát.

(63 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Colors of Film: The Story of Cinema in 50 Palettes

Könyv tartalma:

"Ami Bramesco könyvében olyan csodálatos, a vizuálisan pompás elrendezésen kívül, amely a cím első szavát az egyes paletták részletes színbontásával öleli fel, az az, hogy mennyire erősíti az átlagos néző kritikai nyelvezetét."" --Brian Tallerico, a RogerEbert.com szerkesztője

A Colors of Film a legkorábbi játékfilmektől napjainkig vezetve 50 ikonikus filmet mutat be, és elmagyarázza, hogy a színek milyen kulcsfontosságú szerepet játszottak a sikerükben.

A színhasználat a filmművészet alapvető része. Képes erőteljes érzelmeket kiváltani, finom pszichológiai szimbolikát nyújtani és narratív eszközként működni.

Wes Anderson pasztellszínei és tompa tónusai esztétikailag kellemesek, de a színek gondos használata az érzelmek értelmezésének gyorsíróként is működik. A Holdfény (2016, rend. Barry Jenkins) operatőre (James Laxton) és színésze (Alex Bickel) 100 órát töltött a felvételek telítettségének és árnyalatainak finomhangolásával, hogy a színhasználat a főszereplő növekedésével összhangban fejlődjön a film során. És ne feledkezzünk meg a Schindler listája(1993, rendező: Steven Spielberg) című filmről sem, amelyben az egyébként fekete-fehér filmmel szemben egy merészen felvillanó vörös színt az élet, a túlélés és a halál erőteljes szimbólumaként használnak.

Charles Bramesco filmkritikus a Colors of Film című könyvében a filmművészet egy olyan elemét mutatja be, amelyet gyakran figyelmen kívül hagynak, mégis rendkívüli módon használják. Az infografikus színpaletták és a filmekből származó állóképek segítségével ez egy élénk és friss megközelítése a filmnek a mozilátogatók és a színek szerelmesei számára egyaránt.

Azt is lenyűgöző részletességgel tárja fel, hogy a technológiák fejlődése hogyan alakította a modern filmművészet menetét, attól kezdve, hogy a Kodak és a Fujifilm közötti viszály hogyan alakította a 20. század legnagyobb filmkészítőinek színpalettáját, egészen addig, hogy a számítógépes technológia megjelenése hogyan teremt digitális csodavilágot a modern rendezők számára, amelyben bármi lehetséges.

​.

Tele sziporkázó meglátásokkal és lenyűgöző beszámolókkal a filmtörténetből, A film színei nélkülözhetetlen útmutató a film médiumának egyik legfontosabb vizuális eleméhez.