A galopp vége: A Harkovért vívott csata 1943 február-márciusában

Olvasói vélemények

A könyv részletes és objektív elemzést nyújt a Sztálingrád utáni dél-ukrajnai szovjet támadásokról, a Harkov körüli 1943 eleji akciókra összpontosítva. Bár a könyv lényegretörő információkat közöl, és alaposan megvizsgálja a katonai műveleteket szovjet szemszögből, a könyv olvashatóságát nehezíti a rossz fordítás és a térképek gyenge minősége, ami olvashatósági problémákhoz vezet.

Részletes és objektív beszámoló a Sztálingrád utáni szovjet katonai műveletekről. Értékes betekintést nyújt a szovjet és német stratégiákba és kihívásokba. A keleti front egy elhanyagolt időszakára helyezi a hangsúlyt.

Borzalmas fordítási minőség, ami befolyásolja az olvashatóságot; számos hibát és esetlen megfogalmazást tartalmaz. A térképek rossz minőségűek és nem elegendőek a csaták megértéséhez. Bizonyos területeken nem elég mélyreható, és töredezettnek vagy rosszul strukturáltnak tűnhet.

(8 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The End of the Gallop: The Battle for Kharkov, February-March 1943

Könyv tartalma:

Ez a könyv, amely nagymértékben a hozzáférhetetlen szovjet feljegyzésekre támaszkodik, élénk, fényképekkel és térképekkel illusztrált beszámolót nyújt a keleti front egyik kulcsfontosságú csatájáról. A hadtörténelemben nem sok olyan csata van, amely jelentős időre megváltoztatta az egyik fél stratégiáját, és nemcsak anyagi, hanem pszichológiai tényezővé is vált a döntéshozatalban. Klasszikus példa erre az 1941-es szmolenszki csata, amely arra kényszerítette a német vezetést, hogy megváltoztassa a "Barbarossa" stratégiáját, és csapatait a szovjet-német front északi, illetve keleti szárnyai felé vezényelje. Találhatunk azonban egy másik példát is a frontvonal másik oldalán: ez az 1943 telén a Harkov környéki csata volt, amelynek még nagyobb hatása volt. A két front több sokkoló csapatának egyidejű vereségét és egy nagy területveszteséget követően a szovjet stratégia vektora megváltozott. A szovjet hadvezetés hagyományos támadó lendületét az ellenséges akciók passzív várakozása váltotta fel. Kezdetben voltak objektív előfeltételek: A Vörös Hadsereg egységei kimerültek és súlyos veszteségeket szenvedtek a február-március folyamán végrehajtott német ellentámadásokban. 1943 májusára azonban, amikor a csapatok felépültek és a tartalékok felvonultak, a pszichológiai tényező továbbra is szerepet játszott.

A Harkov előtti téli harcok keserű tapasztalataira emlékeztetve a szovjet főparancsnokság úgy döntött, hogy nem megy támadásba, hanem megvárja a német támadó hadműveletek megindulását. A "Citadella" hadművelet megkezdése előtti utolsó napig a voronyezsi front parancsnoka, N. F. Vatutin könyörgött, követelte, hogy az értékes nyári napokat ne az ellenség támadására várva töltsék, hanem a Vörös Hadsereg maga vegye fel a támadást. Mindezek a javaslatok zavarták a legfelsőbb parancsnokságot, mivel emlékeztek Vatutin néhány hónappal korábbi, Harkov előtti kudarcaira. Hadtörténészi szemmel nézve az 1943 februárja-márciusa közötti, Harkov előtti harcok drámai manőverező csaták voltak, és mindkét fél sikere napi szinten függött a mérlegen. Az ilyen hadműveletek mindig sokkal érdekesebbek, mint az unalmas, húsbavágó helyezkedés egy "házért az erdőben", amely mindkét világháború történetében bőven megtalálható. A manőverezés, a hadtestek és hadosztályok elhelyezése egy terület körül, hogy ott támadják meg az ellenséget, ahol az a legsebezhetőbb, sokkal fontosabb szerepet játszott, mint a tankok és ágyúk számtani számítása. Mind a szovjet, mind a német oldal folyamatos kiegyenlítődése fűszerezte ezt a klasszikus manőverező csata menüjét. A Harkovért folyó csata során a szovjet erők új, erős ellenséggel találkoztak az SS páncéloshadosztályai személyében.

Ezek a legmodernebb technológiával felszerelt gépesített elit alakulatok voltak, amelyek a háború második felében hamarosan a döntő ütközetek vezető résztvevőivé váltak keleten és nyugaton.