A gonosz után: Az emberi jogok politikája

Olvasói vélemények

A könyv mélyreható elemzést nyújt a hidegháború utáni emberi jogi párbeszédekről, megvizsgálva a politikai átmenetet követő igazságszolgáltatásra ható pszichoszociális dinamikát. Hatékonyan integrálja a szociálpszichológiát a releváns történelmi összefüggésekkel, és meggyőzően mutatja be az Igazság és Megbékélés Bizottság (TRC) újraértékelését.

⬤ Ragyogóan kidolgozott szociálpszichológiai gondolatok
⬤ a hidegháború utáni emberi jogi párbeszédek mesteri elemzése
⬤ az igazságszolgáltatás dinamikájának árnyalt megértése
⬤ eredeti és magával ragadó írás
⬤ interdiszciplináris megközelítés
⬤ az olyan történelmi események, mint a TRC, éleslátó újraolvasása.

A könyv nehéz és átfogó, ami egyes olvasók számára megterhelő lehet.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

After Evil: A Politics of Human Rights

Könyv tartalma:

Az a mód, ahogyan a mainstream emberi jogi diskurzus olyan gonoszságokról beszél, mint a holokauszt, a rabszolgaság vagy az apartheid, ezeket a gonoszságokat a múltba helyezi. Az „átmeneti” igazságszolgáltatás kidolgozott technikái a jövő nemzedékeit arra bátorítják, hogy a lezárás hamis feltételezésével lépjenek előre, lehetővé téve a bűnösök számára, hogy kibújjanak a felelősség alól.

A történelemnek ez a megközelítése, amely a huszadik század végi humanitárius szemléletre jellemző, nem feltételezi, hogy a gonoszság akkor ér véget, amikor az igazságszolgáltatás elkezdődik. Inkább azt feltételezi, hogy az igazságszolgáltatás előtti idő az a pillanat, amikor a gonoszság a múltba kerül. Robert Meister irodalmi és történelmi példákat egyesítve szembesít a lezárás és a történelmi igazságtalanság feloldásának problémájával.

Bátran szembeszáll a „soha többé” üres erkölcsi logikájával vagy a gonoszság elméleti redukciójával, amely az erőszak és az ellenerőszak körforgására korlátozódik, és csak akkor szakad meg, ha a gonoszságra emlékezünk, mint ami volt. Meister kritizálja az ilyen módszereket az igazságosság elhalasztása és a kizsákmányolásra való hajlam miatt, és a „soha többé” hibás erkölcsi logikáját Auschwitz kapcsán fejti ki, valamint azt, ahogyan az a védelem iránti felelősség huszonegyedik századi doktrínájává fejlődött.