A háború utáni Cornell: Hogyan alakított át a legnagyobb nemzedék egy egyetemet, 1944-1952

Eredeti címe:

Postwar Cornell: How The Greatest Generation Transformed A University, 1944-1952

Könyv tartalma:

A Cornell Egyetemnek 2015-ben 21,600 hallgatója van, körülbelül kétszer annyi, mint 1950-ben. A diákok fele nő, szemben az akkori egyötöddel. A mai cornelliek több mint egyharmada fekete, spanyolajkú vagy ázsiai. 1950-ben az egyetem összes kisebbségi hallgatója valószínűleg egyetlen előadóteremben is elférhetett volna.

A Cornell ma már sokkal gazdagabb is. Az 1940-es évek végén a költségvetés egyensúlyáért küzdött, és súlyos növekedési zavarokból lábadozott. A beiratkozók száma 1946 júniusa és októbere között 40 százalékkal nőtt. Sok elsőéves rosszul szigetelt ideiglenes kollégiumokban lakott, váltott műszakban étkezett, és Quonset kunyhókban vett részt az órákon.

A háború utáni Cornell újra életre kelti ezt az eltűnőben lévő világot, azoknak az embereknek a szavaival, akik átélték. A könyv több mint 100 Cornell-öregdiák és -barát hangjából készült, akik leírják, hogyan alakult át az egyetem a második világháború alatt és közvetlenül utána.

Más különbségek ugyanilyen szembetűnőek. 1946-ban a Cornell hallgatóinak 64 százaléka a második világháború veteránja volt, és szövetségi ösztöndíjjal jártak, amely a tandíj és a költségek nagy részét fedezte. Ma a veteránok a hallgatóság kevesebb mint fél százalékát teszik ki. A Cornell ma "nemek közötti befogadó lakhatást" kínál, de 1950-ben a nőket éjszakára bezárták a kollégiumokba. A kijárási tilalmat megszegő diáklányok fegyelmi intézkedésekkel szembesültek, amelyek egészen a kizárásig terjedtek.

Mégis, ugyanazokat a könyveket, amelyeket 1950-ben tanítottak, ma is tanítják. A diákok még mindig túl keményen dolgoznak. Még mindig szerelmesek és szerelembe esnek. Néhányan még mindig túl sokat buliznak, bár a diákok alkoholfogyasztása ma valószínűleg sokkal alacsonyabb, mint akkoriban. 1950-ben bármelyik 18 éves bemehetett a diákszövetségbe, és kaphatott egy sört.

A legnagyobb hasonlóság talán a hozzáállásban van. Az 1940-es évek végén néhány Cornell-diák elmélyülten foglalkozott a bolygó katasztrófájával fenyegető társadalmi problémákkal. A diákok ma is ezt teszik. De az 1940-es években ezek a fajta aggodalmak újdonságnak számítottak.

A háború utáni Cornell diákjai egyedülálló történetet tudnak elmesélni. Ők voltak a fiatalabb tagjai egy olyan egyetemi közösségnek, amely példátlan változások évein ment keresztül. Ők segítettek megteremteni a felsőoktatás olyan színvonalát, amelyet ma már természetesnek veszünk.

Röviddel azután, hogy az Egyesült Államok 1941-ben belépett a második világháborúba, a hadsereg hirtelen megszállta a Cornellt és más egyetemeket szerte az országban. Néhány hónap alatt az egyetemi épületek katonák, tengerészek és repülők kiképzőhelyeivé váltak. Ahogy a háború véget ért, Franklin Roosevelt elnök arra kérte a Kongresszust, hogy finanszírozza az egyetemi kutatás és ösztöndíjak hatalmas bővítését. A háború utáni cornelliek voltak az elsők, akik részesültek egy nagy új eszme előnyeiből: hogy azoknak, akik megérdemlik a felsőoktatást, jelentős állami támogatással meg kell kapniuk azt.

1944-ben a GI Bill II. címe a tandíj, a tandíj, a szállás és az ellátás költségeinek nagy részét fizette minden olyan veterán számára, aki nem kapott méltatlan elbocsátást. A törvény látványos sikert aratott: tizennégy későbbi Nobel-díjas, három legfelsőbb bírósági bíró, három amerikai elnök, egy tucat szenátor, két tucat Pulitzer-díjas, valamint számtalan tanár, tudós, orvos, mérnök, ügyvéd, üzleti vezető, művész és más személyiség tanult. A háború utáni cornelliek megváltoztatták a világot.

A könyv nagy része szóbeli interjúkból készült. A könyv korabeli cikkeket, leveleket és naplóbejegyzéseket is tartalmaz, valamint fényképekkel és emléktárgyakkal gazdagon illusztrált. Célja, hogy az olvasók szemtanúk beszámolóiból szemléletesen megrajzolt portrét kapjanak az 1944 és 1952 közötti Cornellről.