The Army and Low Intensity Conflict
A hidegháború idején, tekintettel a Kelet-Európát fenyegető szovjet katonai fenyegetésre, a hadseregnek képesnek kellett lennie a páncélos hadviselésre. Az alacsony intenzitású konfliktusok félelme a hidegháború alatt végig az apró harapásoktól való elvérzéstől való félelem volt. Ebben az értelemben az alacsony intenzitású konfliktus egyenértékű volt egy erőfogyasztási művelettel, ahol ellenfeleink a legsebezhetőbb területeinken - terrorizmus, felforgatás és lázadás - csapnak le ránk. Az alacsony intenzitású konfliktus kihívása azonban túlmutatott a hidegháborún. A szovjetek eltűntek, de a konfliktus stílusa megmaradt: a jövő biztonsági környezete inkább hasonlíthat Bejrút, Szarajevó vagy Bagdad városi poklára, ahol kézi rakéták és durva házi készítésű bombák fenyegetik a légi és földi mozgást, és inkább hasonlíthat Vietnam dzsungelére vagy Afganisztán hegyvidékére, ahol a fizikai és emberi terep negligálja vagy csökkenti a nehézfegyverek és a csúcstechnológiás eszközök hatékonyságát. Annak ellenére, hogy számos olyan munka született, amely az alacsony intenzitású konfliktusok valamilyen aspektusával foglalkozott, egyik sem összpontosított kizárólag a hadsereg e biztonsági kihívásra adott válaszának alakulására. Ennek a fejlődésnek a megértése azért fontos, mert a terrorizmus, a lázadás, a békefenntartás és a rendkívüli műveletek problémái - az alacsony intenzitású konfliktusok kategóriái - új jelentőséget kaptak a Szovjetunió nélküli világban.
A nagy kétpólusú konfrontáció 45 éven keresztül a világ számos etnikai, vallási és gazdasági szenvedélyét elfedte. A hidegháború vége új, erőszakos és véres szabadságot adott ezeknek a szenvedélyeknek. Bár az államközi konfliktusok továbbra is fenyegetést jelentenek, a fent említett szenvedélyek közül sok olyan belső konfliktusokat szül, amelyek nem hagyományos módon igénylik az erő alkalmazását. A hadsereg a múltban nem jól reagált erre a kihívásra, ami amerikaiak ezreinek életébe került, és az Egyesült Államok által elszenvedett egyetlen stratégiai vereséget állította elő. Az 1990-es évek elejére az Egyesült Államok kormánya ismét elhatározta, hogy képesnek akarja magát arra, hogy reagáljon ezekre a kihívásokra. Az 1990-es évek elején a nemzeti stratégiában és az alárendelt katonai stratégiában bekövetkezett változások a hadsereg számára sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek az alacsony intenzitású missziókra, mint az 1960-as évek eleje óta. A hidegháború utáni hadsereg nagy része az Egyesült Államok kontinentális részén állomásozik majd, és a regionális válságokra való gyors bevethetőség érdekében szerveződik. Így az alacsonyabb szintű konfliktusokra való nagyobb összpontosítás a hadsereg, valamint a nemzet külpolitikai képességeit is meghatározta az évtized hátralévő részében. A hadsereg szervezeti változásának folyamatának megértése tehát szükséges a hadsereg küldetésének megfelelő irányításához.
Ha a hadsereg nem készül fel megfelelően a megváltozott nemzeti stratégia végrehajtására, annak emberi szempontból igen magasak az árai. És ahogy a vietnami vereség is megmutatta, a nemzet politikai költségei is igen magasak. A 9-11-es támadások után több mint egy évtizede háborúzunk, többnyire alacsony intenzitású háborúkban. Ez a könyv megteremti az alapot annak a folyamatnak a megértéséhez, amelyen a hadsereg keresztülment, mielőtt belépett ebbe az évtizedbe, és segíthet megérteni, hogyan változott a hadsereg a háború alatt.
