A halál a mükénéi Lakóniában (Kr. e. 17-11. sz.): A csendes hely

Eredeti címe:

Death in Mycenaean Lakonia (17th to 11th C. Bc): A Silent Place

Könyv tartalma:

Egy csendes hely: Death in Mycenaean Lakonia című könyv az első könyvhosszúságú szisztematikus tanulmány a görögországi Peloponnészosz délkeleti részén található késő bronzkori temetkezési hagyományról, és az első, amely átfogóan bemutatja és tárgyalja az összes mükénéi sírt és temetkezési kontextust, amelyet a 19. századtól napjainkig a térségben feltártak és/vagy egyszerűen jelentettek. A könyv a lakoniai mükénéi halotti hagyomány kialakulását és fejlődését tárgyalja és rekonstruálja a halotti táj, a temetkezési építészet, a temetkezési és temetés utáni szokások és rituálék, valamint a hosszú időn át tartó felajánlási minták vizsgálatával.

A szerző a középső bronzkortól (sőt, a temetkezési építészet tekintetében a korai bronzkortól) a késő bronzkorig, és ami ugyanilyen fontos, a késő bronzkortól a korai vaskorig tartó folyamatok folytonosságát javasolja, és a sírtípusok és azok anyagi kultúrája alapján rekonstruálja a mükénéi közösségek hagyomány- és identitásteremtésének diakronikus folyamatait. A szöveg rávilágít a késő bronzkori Lakónia társadalmi, politikai és gazdasági történetére a mükénéi civilizáció kialakulásától és a palotai közigazgatás kialakulásától a spártai völgyben, a mükénéi kultúra hanyatlásáig és a bukás utáni zavaros évszázadokig, ahogyan azt a temetkezési áldozatok tükrözik.

A könyv az Epidavros Limera-i kamrasírokat is közreadja, amelyek az 1930-as és 1950-es évekbeli feltárásuk óta nagyrészt publikálatlanok maradtak. Epidavros Limera a történelem előtti Dél-Görögország egyik legfontosabb tengerparti prehisztorikus lelőhelye volt (Kr. e. 3. évezred eleje-végi 4. évezred), és a közép-lakóniai mükénéi közigazgatási központok egyik fő kikötővárosa. Azon kevés mükénéi lelőhelyek egyike, amelyek a mükénéi civilizáció kialakulásától a palotai közigazgatás összeomlása után a korai vaskorba való átmenetig megszakítás nélkül virágoztak. A temetkezési építészet és a sírok kerámiájának jelenlegi vizsgálata arra utal, hogy a lelőhely a középső bronzkor legkésőbbi szakaszában (legkésőbb a középső bronzkor/késő bronzkor átmeneti időszakában), és nem a késő bronzkor korai szakaszában (I. késő hellád kor), ahogyan azt korábban feltételezték, a kamrasír-típus görög szárazföldön történő bevezetéséért felelős.