A hatalom megragadása: A katonai puccsok stratégiai logikája

Olvasói vélemények

A könyv alapos és eredeti tanulmányt nyújt az államcsínyekről, és a hadviseléssel kapcsolatos szempontok helyett a koordinációs dinamikára helyezi a hangsúlyt. Megbízható módszertant alkalmaz, beleértve az eddigi legnagyobb adathalmazt, valamint világos és elgondolkodtató írói stílust kínál. A ghánai tesztesetekre való összpontosítás azonban korlátozza egyetemes alkalmazhatóságát, és aggodalomra ad okot a lehetséges túlzott leegyszerűsítések és a puccsokat befolyásoló külső tényezők figyelmen kívül hagyása.

⬤ Alapos és jól megírt elméleti munka
⬤ meggyőző modell, amely gondolkodásra késztet
⬤ az eddig használt legnagyobb adathalmaz
⬤ egyedülálló hangsúly a koordinációs dinamikára
⬤ világos és érdekes írásmód.

⬤ A ghánai puccsok túlhangsúlyozása korlátozza a tanulmány egyetemes értékét
⬤ a kvantitatív elemzéssel történő esetleges túlzott leegyszerűsítés
⬤ a külső tényezők figyelembevételének hiánya
⬤ a hangnem hirtelen megváltozása az utolsó fejezetben aláássa a tudományos érvelést.

(3 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Seizing Power: The Strategic Logic of Military Coups

Könyv tartalma:

Bár a rendszerváltások többségét puccsok hajtják végre, és számos demokratikus kormány megdöntéséért felelősek, a témával kapcsolatban nagyon kevés empirikus munka született. A hatalom megragadása a puccsok dinamikájának és kimenetelének új elméletét dolgozza ki, amelyhez 300 órányi, puccsban résztvevőkkel készített interjút és egy eredeti adathalmazt használ fel, amely az 1950 és 2000 közötti 471 puccskísérletet tartalmazza világszerte. Naunihal Singh tömör és empirikus értékelést nyújt, és amellett érvel, hogy a katonai frakciók dinamikájának megértése elengedhetetlen a puccsok sikerének vagy kudarcának előrejelzéséhez.

Singh a játékelmélet egy koordinációs játéknak nevezett aspektusára támaszkodik a puccsdinamika magyarázatához. Erős összefüggést talál a sikeres puccsok és a katonai szereplők ellenőrzési képessége és a siker elkerülhetetlensége között. A többszörös ghánai puccsokat és az 1991-es szovjet puccskísérletet vizsgálva Singh bemutatja, hogy a katonai szereplők hogyan vetítik előre a közelgő győzelem képét, amely gyakran erősebb, mint a valóság a helyszínen.

Emellett Singh a puccsdinamikák három különböző típusát is azonosítja, amelyek mindegyike más-más siker valószínűséggel jár, annak alapján, hogy az egyes puccsok a szervezeten belül honnan erednek: a legfelsőbb katonatisztek puccsai, a középső sorokból kiinduló puccsok és az alacsony rangú katonákból kiinduló lázadó puccsok.