Rethinking the Uncanny in Hoffmann and Tieck
Ez az új, izgalmas könyv megkérdőjelezi Freudnak a gótikus és romantikus regények tanulmányozásában elterjedt, a hátborzongatóra vonatkozó definícióját, és feleleveníti a bizonytalanság fontosságát a hátborzongatóban. Az irodalomkritika az elfojtott visszatérésének kifejeződéseként tekint a hátborzongatóra. Falkenberg kibővített definíciója magában foglalja, de nem korlátozódik a pszichoanalitikusra, és ehelyett a hátborzongatót kognitív és esztétikai jelenségként definiálja újra.
A tanulmány azon túl, hogy áttekintést nyújt arról, amit David Punter A hátborzongató elméletének nevezett, a hátborzongatót a romantikus korszak poétológiai és filozófiai hátterének összefüggésébe helyezi. A szerző két olyan történet - E. T. A. Hoffmann Homokembere és Ludwig Tieck Szőke Eckbertje - közeli olvasatán keresztül, amelyek a hátborzongatóról szóló vita középpontjában álltak, megmutatja, hogyan konstruálódnak ezek a szövegek önmagukban is hátborzongató jelenségekké. A tanulmány nyomon követi a meseelemeket, a keretezési technikákat, valamint a főszereplők fikciós produkciói és sötét sorsuk közötti összefüggéseket, hogy feltárja, hogyan szembesítik ezek a szövegek az olvasót paradox dekódolási utasításokkal.
Ez a kibővített és átdolgozott hátborzongató nemcsak két klasszikus német novella új olvasatát eredményezi, hanem a romantikus mozgalmat tápláló kulturális talaj jobb megértéséhez is vezet.