Writing the Poetry of Place in Britain, 1700-1807: Self in Landscape
Ez a könyv a személyes hangnak az 1700 és 1807 közötti brit tájköltészetbe való, gyakran véletlenszerű behatolását tárgyalja. Azt állítja, hogy az erős konvenciók, például a korabeli topográfiai versekben rejlő konvenciók arra ösztönzik az eredeti költőket, hogy átlépjék ezeket a határokat, ugyanakkor megvédik őket az önkifejezés visszahatásaitól.
A konvenciók leple alatt dolgozva, és mivel e költők közül sokak számára a hely jelentős mértékben kötődik a személyes történelemhez, a hely költői váratlan felfedezésekbe kezdhetnek az emlékezet, a személyiség és a tudat működésének feltárása terén. Ez a könyv így kiegészíti a tájköltészet korábbi, nagyrészt politikai értelmezéseit, és az önartikuláció és önkifejezés kérdései felé fordul, hogy amellett érveljen, hogy az önéletrajzi impulzus a XVIII.
század nagy helyköltészetének egyik megkülönböztető és innovatív jellemzője. A vizsgált költők között van Pope, Thomson, Duck, Gray, Goldsmith, Crabbe, Cowper, Smith és Wordsworth.
