The Right Way the Safe Way
Általános elképzelés, hogy a brit Nyugat-Indiákok a rabszolgaság eltörlése előtt a gazdagság bányái voltak, és azóta romlásnak indultak. E téves benyomások kiigazítására gondosan összegyűjtöttem a következő tényeket hiteles forrásokból: - A brit parlamenthez visszaküldött hivatalos jelentések bizonyítják, hogy a nyugat-indiai pusztulással kapcsolatos felháborodás már jóval a rabszolgaság eltörlése előtt, sőt még a rabszolga-kereskedelem eltörlése előtt elkezdődött.
Sőt, azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ez a felháborodás kizárólag a gazdák tönkremenetelére vonatkozott.
Senki sem gondolt a 800 000 munkásuk tönkretételére. Már 1792-ben egy, a parlamentnek benyújtott jelentés megállapította, hogy az előző húsz év során százhetvenhét jamaicai birtokot adtak el adósságok kifizetése céljából.
Ötvenöt birtok művelését felhagyták.
Kilencvenkettő a hitelezők kezében volt.
És 80.021 kivégzés, 22.500.000 font sterling (109.012.500 dollár) értékben, került a provizori hivatalba. 1805-ben a jelentések a nyugat-indiai ültetvényesek helyzetét "egyre növekvő zavarban és közelgő csődként" jellemezték. Az 1807-es, 1808-as, 1812-es, 1830-as és 1832-es jelentések még siralmasabbak voltak. 1830-ban, négy évvel a felszabadítás előtt Lord Chandos a parlament elé terjesztette a nyugat-indiai ültetvényesek és kereskedők petícióját, amelyben kifejtették "a rendkívüli nyomorúságot, amelyben dolgoznak". A petíciót támogató beszédében azt mondta: "Olyan állapotba kerültek, amelyben kénytelenek komolyan kérni a Parlamenttől a segélyt. Nem lehetséges számukra, hogy tovább ellenálljanak egy ilyen nyomásnak". Bright úr azt mondta: "A nyugat-indiai gyarmatok szorult helyzete páratlan az országban. Sok család, akik korábban viszonylagos jólétben éltek, abszolút nyomorba jutottak." A West India Reporter szintén így idézett a gyarmatok kereskedelmi helyzetéről szóló jelentésből: "Erős egybehangzó tanúságtételek és bizonyítékok vannak arra, hogy ha nem fogadnak el gyors és hatékony segélyintézkedéseket, akkor az ültetvényesek nagy részének elkerülhetetlenül tönkre kell mennie". Az Edinburgh Review egy hozzáértő írója arról tájékoztat minket, hogy "a kis szigeten, St.
Lucián 1833-ban megalakult egy teherhordó bíróság, és bár ez a sziget kicsi, 1) az első tizennyolc hónapban 1 089 965 (5 280 880 dollár) hatalmas összegű kötelezettséget jegyeztek fel.
A rabszolgaság alatt keletkezett összes adósság. Ez a sziget sem állt egyedül. Mindegyikben ugyanaz az állapot uralkodott." A munkások száma rohamosan csökkent. Az Edinburgh Review kijelenti: "Ami a brit államférfiak fejében a halálos csapást adta a rabszolgaságnak, az a megdöbbentő tény volt, hogy a népességjelentések csak tizenegy gyarmatról azt mutatták, hogy tizenkét év alatt a rabszolgák száma 60 219 fővel csökkent. Ha a másik hét gyarmatról is hasonló adatokat szereztek volna be, azok alig, vagy egyáltalán nem mutattak volna 100 000-nél kisebb csökkenést. Ha a csökkenés ugyanilyen ütemben folytatódott volna, akkor egy évszázad alatt a rabszolgaság a rabszolgák kihalásával megszűnt volna." 2) A termelés is csökkent. Bigelow úr Jamaicáról szóló munkájának függelékében található exporttáblázat azt mutatja, hogy az 1830-ig tartó tíz évben 201 843 hordófej cukorral csökkent a szigetországban az 1820-ig tartó tíz év mennyiségéhez képest. Ezen és hasonló tények fényében az Edinburgh Review azt írja: "Nyilvánvaló, hogy a törvény mesterséges, önkényes beavatkozása az ember szabadságába és a kereskedelem szabadságába a munkásosztály kihalását eredményezte, és uraikat a teljes pusztulásba sodorta.""".
