Értékelés:
N. J. Habraken könyvét a kortárs építészeti tervezés megértéséhez nélkülözhetetlennek tartják, mivel értékes betekintést nyújt a hétköznapi környezetek szerkezetébe, de mélységét és eredetiségét illetően vegyes kritikákat kapott.
Előnyök:Alapvető fontosságú az építészeti megértéshez és gyakorlathoz, tanulságos tanulságok a fenntartható tervezésről, jól kivitelezett és illusztrált, remek bevezetés Habraken munkásságának újonnan ismerkedők számára.
Hátrányok:Egyesek szerint nem volt megalapozott és kiábrándító, hiányzott a meglátásokat alátámasztó hivatalos kutatás, a tartalom nagy része pedig korábbi munkákból vett újrahasznosítás.
(6 olvasói vélemény alapján)
The Structure of the Ordinary: Form and Control in the Built Environment
A befolyásos holland építész régóta várt manifesztuma a mindennapi környezetről, mint az építészet jelentőségének és koherenciájának első és legjobb alapjáról.
N. J. Habraken szerint az emberek és az általuk lakott formák közötti bensőséges és szüntelen kölcsönhatás egyedülálló módon határozza meg az épített környezetet. A The Structure of the Ordinary (A hétköznapok struktúrája), amely több évtizedes környezetmegfigyelés és tervezési kutatás csúcspontja, a mindennapi környezetnek mint a várostervezés és a formális építészet forrásának felismerése és elemzése. A szerző központi érve, hogy az épített környezetet egyetemesen a Forma, a Hely és a Megértés Rendje szervezi. Ez a három alapvető, egymásba fonódó elv nagyjából megfelel a fizikai, biológiai és társadalmi területeknek.
Történelmileg a "hétköznapi" környezet volt az a háttér, amelyre az építészek a "rendkívüli" épületeket építették. A szerző a világ régészeti és kortárs helyszíneiről származó kiterjedt példákra támaszkodva mutatja be a mindennapi környezet szerkezetében bekövetkezett mélyreható változásokat. Habraken szerint ezeknek az átalakulásoknak az egyik hatása az implicit közös megértés elvesztése volt, amely korábban lehetővé tette az építészek számára, hogy formailag javítsanak és újítsanak, miközben a környezeti koherencia megmarad. Következésképpen az építészeknek mostantól a hétköznapokat kell tanulmányozniuk, mint azt a termékeny közös talajt, amelyben a forma- és helyteremtés gyökerezik. Azáltal, hogy az épített környezetre mint az azt közösen létrehozó társadalmaktól és természeti környezettől elkülönülő autonóm egységre összpontosít, ez a könyv megalapozza a módszertanról és a pedagógiáról folytatott új párbeszédet, amely a szakmai beavatkozás megalapozottabb megközelítését támogatja.
