Értékelés:
A könyv meggyőzően elemzi, hogy a Hilton szállodalánc hogyan használta a modernista építészetet az amerikai kulturális és politikai befolyás terjesztésére a hidegháború idején, különösen Európában és a Közel-Keleten. Részletes esettanulmányokat kínál különböző szállodákról, és azt sugallja, hogy a Hilton a soft power egyik formájaként használta ki globális jelenlétét. A könyv azonban néhány fejezetben ténybeli pontatlanságoktól szenved, és a szerző néha olyan politikai töltetű megjegyzéseket tesz, amelyek elvonják a figyelmet az építészetről.
Előnyök:A könyv jól megírt és lebilincselő, a szállodatervezés és annak politikai következményeinek érdekes vizsgálatát kínálja. Részletes esettanulmányokat tartalmaz, amelyek egyszerre informatívak és szórakoztatóak. A szerző egyedi nézőpontja az építészetről, mint a geopolitikai stratégia eszközéről éleslátó, így a modern építészet és a nemzetközi történelem iránt érdeklődők számára kötelező olvasmány. A releváns történelmi kontextus bevonása fokozza az olvasó megértését.
Hátrányok:Számos ténybeli pontatlanság van, különösen a Berlinről szóló fejezetben, ami aláássa a kutatás hitelességét. Néhány fordítás és történelmi részlet kritikája rossz vagy helytelen. Emellett a politikai kommentárok beépítése, különösen a palesztin-izraeli konfliktusra vonatkozóan, amatőrnek tűnhet, és rontja az építészeti elemzés értékét.
(3 olvasói vélemény alapján)
Building the Cold War: Hilton International Hotels and Modern Architecture
A háború utáni Európában és a Közel-Keleten a Hilton szállodák a szó szoros értelmében "kis Amerikák" voltak. Az amerikai üzletemberek és turisták számára a Hilton Hotel - az angolul beszélő személyzet kényelmes ismeretségével, a sajtburgert és turmixot kínáló étteremmel, a transzatlanti telefonvonalakkal és, ami a legfontosabb, a légkondicionált modernitással - pihenést jelentett a zavaróan idegenből. Az elszegényedett helyi lakosság számára ugyanezek a tulajdonságok utópisztikus aurát kölcsönöztek a Hiltonnak. A Hilton a luxus és a vágyakozás tere volt, egy olyan tér, amely tartósan és kiemelkedően megvalósította az Egyesült Államok új és erőteljes jelenlétét.
A Hidegháború építése azt vizsgálja, hogy a Hilton milyen építészeti eszközökkel íródott bele Európa és a Közel-Kelet nagyvárosainak városi topográfiájába, mint az Egyesült Államok hatékony reprezentációja. 1953 és 1966 között a Hilton International tizenhat luxusszállodát épített külföldön. Gyakran a Hilton volt az első jelentős modern építmény a fogadó városban, és egyben annak legjobb szállodája is. A Hiltonok feltűnő vizuális kontrasztot alkottak az olyan városok hagyományos építészeti formáival szemben, mint Isztambul, Kairó, Athén és Jeruzsálem, ahol az új építészet hatását a szálloda példátlan elhelyezkedése és léptéke fokozta. Az új Hilton még a modernhez szokott városokban is gyakran uralta a városképet magasságával, megváltoztatva a város arculatát. A londoni Hilton a Park Lane-en például az első olyan épület volt Londonban, amely magasabb volt, mint a Szent Pál katedrális.
Conrad N. Hilton önéletrajzában azt állította, hogy ezeket a szállodákat a profit és a politikai hatás érdekében építették: "álmom szerves része volt, hogy a kommunizmusnak leginkább kitett országoknak megmutassam az érem másik oldalát - a szabad világ gyümölcseit". Wharton mindent feltárva - az épületek gondosan kidolgozott szerződéseitől a befogadó városokra gyakorolt figyelemre méltó vizuális és társadalmi hatásig - elméletileg kifinomult kritikát nyújt a hidegháború egyik első nemzetközi vállalkozásáról, és bemutatja, hogy a Hilton szerepe a kommunizmus elleni küzdelemben - ahogyan Conrad Hilton kijelentette - jelentős volt, bár olyan módon, ahogyan ő maga sem tudta volna elképzelni.
A háború utáni Hiltonok közül sokan még mindig virágoznak. Akik megszállnak bennük, sokat megtudhatnak tapasztalataikról a szállodai térnek ebből az új értékeléséből.
