A homoki vándorsólyom szeme: Történetek az élővilágból

Olvasói vélemények

A könyv az állati intelligenciáról és megismerésről szóló éleslátó írások gyűjteménye, amely a természeti világ megfigyeléseit filozófiai elmélkedésekkel ötvözi. Jól áttekinthető és könnyen olvasható, és nagy hangsúlyt fektet a nem emberi lények iránti empátiára és minden élőlény jogaira.

⬤ Jól megírt és magával ragadó stílus
⬤ éleslátó megfigyelések a természetről
⬤ logikus kategóriákba rendezve
⬤ részletes bibliográfiát tartalmaz a további olvasáshoz
⬤ ösztönző empátia az állatok iránt
⬤ a csodálkozás és a kíváncsiság érzése
⬤ egyedi és jól kutatott tartalom
⬤ elgondolkodtató és a természet mélyebb megértésére ösztönöz.

Néhány olvasó unalmasnak találta a könyvet, mivel úgy érezte, hogy az állatleírások helyett túlzottan a filozófiai elmélkedésekre összpontosít; kritika a történetek hosszát illetően, amelyek rövidek, és az olvasó több részletre vágyhat.

(7 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Eye of the Sandpiper: Stories from the Living World

Könyv tartalma:

"Mi történik, ha az ökológia csodáinak megbecsülése és az állati tudatosság összeütközik 7,5 milliárd emberrel egy olyan korszakban, amelyet antropocénnek, azaz emberi korszaknak neveztek el, és amelyben igényeinknek és szeszélyeinknek bolygószintű következményei vannak? Akárcsak etikánk és gondolkodásmódunk, az a mód, ahogyan más életeket megértünk, és ahogyan az ő szükségleteiket a sajátjainkkal szemben egyensúlyba hozzuk? Korszakos kérdések, amelyek mégis a mindennapi környezetünkben valósulnak meg: egy üres telek, egy feltorlaszolt folyó, egy galamb törött szárnnyal. Nem kis dolog mélyebben értékelni egy billegő pillangó repülését vagy egy gúnyamadár énekét, ránézni egy folyóra, és meglátni valamit, ami tegnap még láthatatlan volt. Ez az emberi lét gazdagabb megtapasztalása." - a A homoki vándorsólyom szeme című könyvből.

A The Eye of the Sandpiper című könyvében Brandon Keim a legmodernebb tudományt a természet iránti mélységes szeretettel párosítja, és felismeréseit egyszerre közérthető és gyönyörű prózában adja át. A huszonegyedik századi természet elegáns, átgondolt bemutatásában Keim Lewis Thomas, Stephen Jay Gould és David Quammen hagyományát követi, a tudomány határvidékéről tudósít, miközben a természet csodáit ünnepli, és új kérdéseket vet fel a földi élet többi részéhez fűződő kapcsolatunkról.

A The Eye of the Sandpiper történetei négy tematikus részre tagolódnak. Mindegyik más-más szemszögből közelíti meg a természetet. Az első az evolúciós és ökológiai dinamikával foglalkozik, a pillangószárnyak mintázatának kialakulásától a gyakran gyalázott lampionok ökológiai jelentőségéig. A második rész az állatok belső életét vizsgálja, amelyet a tudomány csak nemrég fogadott fel: empátia a patkányokban, érzelmek a méhekben, spiritualitás a csimpánzokban. A harmadik rész olyan emberek történeteit tartalmazza, akik ökológiai és etológiai felismerések alapján cselekszenek: táplálják az elpusztult folyókat, de sérült galambokat is ápolnak egy vadmadárkórházban, és törvényes jogokat követelnek a főemlősöknek. A negyedik rész az ökológiát és az etológiát egyesíti az etikáról szóló vitákban: hogyan gondolkodjunk a természetről és hogyan viselkedjünk vele szemben, valamint a vadon helyéről egy olyan világban, amelyben a vadon helye egyre szűkül.

A nem emberi világ teljesebb megbecsülésével, írja Keim, "remélem, hogy az emberek úgy fognak cselekedni, hogy inkább táplálják, mint elszegényítik az életét - ami végső soron a probléma, amit meg kell oldani ebben az antropocén pillanatban, amikor a hatodik tömeges kihalás fenyeget, az egykor gyakori állatok ritkaságszámba mennek, és a Földnek meg kell tartania 7 embert". 5 milliárd embert. A megoldás a természet szeretetéből fog fakadni, nem pedig a fenyítésből vagy a siránkozásból.".