A japán császári haditengerészet nagyhajói 1868-1945: A Yamato-osztály és az azt követő tervezés

Olvasói vélemények

A könyv átfogó és részletes elemzést nyújt Japán szuper csatahajóiról, különösen a Yamato-osztályról, elsősorban japán források felhasználásával. Kitér a műszaki specifikációkra, a hajók mögött meghúzódó stratégiai gondolkodásra, és számos, részben korábban még nem publikált fényképet tartalmaz. Vannak azonban figyelemre méltó minőségi és szerkesztési problémái, ami rontja az általános olvasási élményt.

⬤ Rendkívül részletes műszaki információk
⬤ japán források széles körű felhasználása
⬤ sok ritka fénykép
⬤ jól megalapozott
⬤ hasznos a haditengerészet hardcore rajongói számára.

⬤ Gyenge minőségű gyártás
⬤ szerkesztési és elrendezési problémák
⬤ néhány ábra nem egyértelmű
⬤ nem elég széleskörű bizonyos hajójellemzők tekintetében
⬤ nehéz az alkalmi olvasók számára.

(26 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Capital Ships of the Imperial Japanese Navy 1868-1945: The Yamato Class and Subsequent Planning

Könyv tartalma:

87 fénykép, 202 ábra és rajz, 60 táblázat, 15 térkép és nyomvonal. Felismerve, hogy a washingtoni haditengerészeti szerződés (nem)híres 5:5:3 arányát lehetetlen javítani, amikor a szerződés lejártával megkezdődik a várható tengeri verseny, a Japán Császári Haditengerészet a minőségi fölény stratégiájához folyamodott, hogy legyőzze az amerikai mennyiségi fölényt.

Az IJN-nek számos tanulmány és félresikerült próbálkozás után sikerült létrehoznia a világ legjobban felfegyverzett (kilenc 18 18. 1"-os főágyú három hármas toronyban - a valaha felszerelt legnagyobb kaliberű) és védett (410 mm vastag VH övpáncélzat, 660 mm vastag ágyúházak elülső pajzsai - a valaha felszerelt legvastagabb páncéllemezek) csatahajókat. A 70 000 tonnát meghaladó vízkiszorításukkal méretük példátlan volt, de ennek ellenére a korlátozások olyan hibákat eredményeztek, amelyek egyébként elkerülhetőek lettek volna; más hibák a legmagasabb színvonalat el nem érő technikák következményei voltak.

Mivel a csatahajók tulajdonságait általában a lövegek ereje, a védelem és a mozgékonyság alapján mérték, a szerzők a tervezés és az építési folyamatok vázlatos ismertetése után ezekre a tételekre összpontosítottak.

Az eredmény valószínűleg a Japánon kívül megjelent legrészletesebb, japán forrásokon alapuló leírás. Gustav Jensen Japans Seemacht című bővített disszertációja által ösztönözve, valamint Erich Groner úr és Jurgen Rohwer professzor úr biztatására Hans Lengerer 1969-ben kezdett írni az IJN-ről.

Az évek során több mint 50 cikke jelent meg olyan magazinokban, mint a Marine Rundschau, Marine Forum, Warship és Interconair Aviation e Marina. Miután nyugdíjba vonult egy vezetői szerv szolgálatából, Lengerer továbbra is könyveket és cikkeket ír, jelentős időt fordítva hobbijára. Ő a szerzője a magánkiadásban megjelent Contributions to the History of Imperial Japanese Warships (Hozzászólások a császári japán hadihajók történetéhez) című könyvnek is, amelyre ebben a könyvben is hivatkoznak, és jelenleg dolgozik a 250 000 szavas kéziratának átdolgozásán és tömörítésén Development of Warship Construction in Japan (A hadihajóépítés fejlődése Japánban), valamint A History of the Imperial Japanese Navy (A császári japán haditengerészet története) című művének befejezésén.

Mivel legjobb esetben is "hobbikutató", írásai nagymértékben függnek más IJN-rajongók által szolgáltatott információktól; ezért ők az elsők. Lars Ahlberg aktív szolgálatot teljesít a svéd légvédelmi ezrednél, és hivatásszerűen hadtörténész. Monográfiákat írt az IJN Nagato osztályú csatahajóiról és az IJN Taiho repülőgép-hordozójáról.

Cikkei a Sveriges Flotta, a Warship International és az Okrety Wojenne című folyóiratokban jelentek meg, és több éven át a Contributions to the History of Imperial Japanese Warships című folyóirat szerkesztője volt. Ahlberg két svéd ezredekről szóló könyv társszerzője is: Kungl Hallands regementes historia 1962-2000 és Kasernerna pa Galgberget.".