The Natural History of the Sign
CS Peirce és szemiotikájának megértését nagymértékben befolyásolja a huszadik századi szemlélet, amely a jelet mint kulturális műtárgyat helyezi előtérbe, vagy mint olyat, amely valamilyen módon "eltorzítja" az empirikus világról alkotott képünket. Egy ilyen nézőpont mindig is aláássa Peirce mint filozófus megbecsülését, aki a jeleket éppen olyan mechanizmusoknak tekintette, amelyek lehetővé teszik számunkra a valóság megértését a fogalomalkotáson keresztül.
Peirce ezen újrapozícionálásának kulcsa, hogy munkásságát a hegeli filozófia tág keretei közé helyezzük. Ez a könyv részletesen értékeli a peirce-i és a hegeli gondolkodás között fennálló párhuzamokat, kiemelve konvergenciáikat, és azokat a pontokat is, amelyeken Peirce eltér Hegel álláspontjától. Vygotsky fogalomképzéssel kapcsolatos munkásságát is figyelembe veszi, megmutatva, hogy valójában mindketten ugyanazon a hegeli sablonon belül dolgoznak.
Ez a könyv tehát hozzájárul a peirce-i szemiotika szélesebb körű megértéséhez. De azzal, hogy Vygotsky bevonásával - ugyanezen elméleti égisze alatt - megmutatja, hogy Peirce sokat tud nyújtani a kortárs pedagógiai tanuláselméletnek.