A jó orvos: Egy apa, egy fiú és az orvosi etika fejlődése

Olvasói vélemények

A könyv az orvosi gyakorlat és etika fejlődésének mélyen személyes beszámolóját nyújtja, a szerző Barron Lerner apjával, a köztiszteletben álló orvossal való kapcsolatára összpontosítva. Olyan témákat jár körül, mint a beteg autonómiája, az orvosi paternalizmus és az orvos-beteg kapcsolat emberi aspektusai, így az orvosi szakemberek és a laikus olvasók számára is érthetővé válik. A két generáció etikai dilemmáiról szóló megható történeteken és elmélkedéseken keresztül rávilágít a modern orvoslás összetettségére.

A könyv jól megírt és magával ragadó, lebilincselő elbeszélést nyújt, amely a személyes anekdotákat szélesebb történelmi összefüggésekkel ötvözi. Sok olvasó értékeli az orvosi etika és az orvos-beteg kapcsolat fejlődésének átgondolt feltárását, ami egyszerre informatív és érzelmileg is átérezhető. A könyvet ajánljuk az orvostanhallgatóknak és az orvostanhallgatóknak, valamint az egészségügyi szakembereknek, mivel a betegellátásról és az etikai döntéshozatalról szóló éleslátó vitákat tartalmaz.

Néhány olvasó úgy érezte, hogy a könyv nem mélyül el eléggé az orvosi etika és a betegellátást befolyásoló társadalmi tényezők összetettségében, és kissé felületes képet nyújt. Kritika érte a szerző saját képzettségének bemutatását és az etikai viták vélt túlzott leegyszerűsítését. Emellett az „orvosi szakzsargon” néhány megjegyzése nem minden olvasónak tetszhet, különösen azoknak, akik nem rendelkeznek orvosi háttérrel.

(84 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Good Doctor: A Father, a Son, and the Evolution of Medical Ethics

Könyv tartalma:

Két orvos, egy apa és egy fiú története, akik nagyon különböző időkben praktizáltak, és az egészségügyet alapvetően befolyásoló etika fejlődése

Gyakorló orvosként és kórháza etikai bizottságának régi tagjaként Dr. Barron Lerner azt hitte, hogy már mindent hallott. Az 1990-es évek közepén azonban apja, egy fertőző betegségekkel foglalkozó orvos megdöbbentő történetet mesélt neki: fizikailag egy végstádiumban lévő beteg fölé helyezte a testét, aki már nem lélegzett, és ezzel megakadályozta, hogy kollégái szív- és tüdőújraélesztést végezzenek, holott az újraélesztés etikailag és jogilag is elfogadott dolog lett volna. A következő években az idősebb Dr. Lerner megpróbálta felgyorsítani súlyos beteg édesanyja és anyósa halálát, hogy megkímélje őket a további szenvedéstől.

Ezek a történetek dühítették és riasztották a fiatalabb Dr. Lerner-t - belgyógyász, orvostörténész és bioetikus -, aki elutasította az orvos-alapú paternalizmust a tájékozott beleegyezés és a beteg autonómiája javára. A Jó orvos lenyűgöző és megható beszámoló arról, hogy Dr. Lerner hogyan békélt meg az apjáról alkotott két nagyon különböző képpel: egyrészt egy tisztelt klinikus, tanár és kutató, aki mindig a betegeit helyezte előtérbe, másrészt egy olyan orvos, aki hajlandó volt „Istent játszani”, és ellenezte a betegjogok forradalmát, amelyet fia tanulmányozott és tanított saját orvostanhallgatóinak.

De az idősebb Dr. Lerner naplói, amelyeket évtizedeken át vezetett, megmutatták a fiának, hogy az apa elavult paternalizmusa a betegközpontú orvoslás iránti heves elkötelezettségből nőtt ki, amely gyorsan eltűnőben volt. És kérdéseket vetettek fel: A paternalista orvosok vajon csak reliktumok, vagy a szakértelmüket arra kellene használni, hogy felülbírálják a betegeket és a családokat, akik meggondolatlan döntéseket hoznak? A személyre szabott orvoslás egyre szélesebb körű alkalmazása - amelyben bizonyos beavatkozások lehetnek a legjobbak bizonyos betegek számára - megváltoztatja-e az autonómia és a paternalizmus közötti számítást? És hogyan használhatjuk a legjobban azokat a technológiákat, amelyeket életmentésre találtak ki, de ma már túl gyakran meghosszabbítják a halált? A csúcstechnológiát alkalmazó orvostudomány, a költségek emelkedése és az egészségügyi reform korában ezek a kérdések nem is lehetnének aktuálisabbak.

Miközben apja lassan Parkinson-kórban halt meg, Barron Lerner személyesen és szakmailag is szembesült ezekkel a kérdésekkel. Azon kapta magát, hogy belekeveredett az apja orvosi ellátásába, annak ellenére, hogy korábban kritizálta apját, amiért az orvosi döntéseket hozott a rokonai számára. Volt-e értelme Istent játszani - legalábbis bizonyos helyzetekben -? Vajon az orvosok néha „mindent jobban tudnak”?

A „Jó orvos” időszerű és lenyűgöző történet egy családnak az orvostudományhoz való viszonyáról az elmúlt fél évszázadban, és fontos könyv azok számára, akik betegségeket kezelnek - és azok számára is, akik a betegség leküzdéséért küzdenek.