Értékelés:
A könyv átfogó történetet nyújt az amerikai választásokról és a polgári életről, nyomon követve az állampolgárság fejlődését a gyarmati korszaktól napjainkig. Kiemeli a média szerepét a politikai szerepvállalásban, és tárgyalja az állampolgárság változó természetét, amely a passzív részvételtől a jogokra összpontosító megközelítés felé mozdult el. Bár értékes meglátásokkal és részletes leírásokkal szolgál, egyes olvasók úgy találják, hogy elemzéséből hiányzik a mélység és a tágabb történelmi összefüggések kritikus figyelembevétele.
Előnyök:⬤ Felvilágosító leírást nyújt az amerikai polgárság történetéről és az állampolgárság fejlődéséről.
⬤ Részletesen bemutatja az amerikai politikai részvétel különböző korszakait.
⬤ Kiemeli a média, különösen az újságok jelentős szerepét a politikai élet alakításában.
⬤ Ajánlott hallgatóknak és az amerikai politika történetének megértése iránt érdeklődőknek.
⬤ Bár leíró jellegű, az elemzés néha középszerűnek tűnik, és hiányzik belőle a szélesebb kritikai perspektíva.
⬤ Nem vizsgálja mélyrehatóan, hogy mi lehet vagy kellene az állampolgárságnak a status quón túl.
⬤ Egydimenziósnak és statikusnak tekintik, hiányzik belőle az interdiszciplináris betekintés.
⬤ Félrevezető lehet, mivel inkább az általános politikai részvételre összpontosít, ahelyett, hogy magát az állampolgárságot alaposan megvizsgálná.
(4 olvasói vélemény alapján)
The Good Citizen: A History of American Civic Life
1996-ban a választásra jogosultak kevesebb mint fele vette a fáradságot, hogy egyáltalán elmenjen szavazni. Évről évre egyre kevesebb polgár követi rendszeresen a kormányt és a közügyeket, vagy gondolja úgy, hogy követnie kellene. A népszuverenitás kudarcot vallott?
Nem feltétlenül, állítja Michael Schudson az amerikai állampolgárság provokatív és példátlan történetében. A választási részvétel vagy a választói attitűdök mérése rosszul közelíti meg az állampolgárságot. A szavazás jelentése - és az, hogy mi számít politikának - drámaian megváltozott történelmünk során. Három különböző korszakon mentünk keresztül a jó állampolgárság meghatározásában és bizonyításában, és most egy negyedikben próbáljuk megtalálni a helyünket.
A nemzet alapításakor az állampolgárság alig jelentett többet, mint hogy a tulajdonjoggal rendelkező fehér férfiak átruházzák a hatalmukat egy helyi úriemberre - és elfogadják a választások napján az ingyen pohár rumot. Ez az "egyetértés politikája" a tizenkilencedik század elején átadta helyét a "pártok politikájának". A pártok fáklyás felvonulásokból és szörnyű gyűlésekből álló, bonyolult kampányokat folytattak.
A szavazás napja ugratásokkal, transzparensekkel, verekedéssel és ivással telt. A párt jegyárusai előre kinyomtatott cédulákat adtak a szavazóknak, amelyeket a szavazóurnába kellett bedobniuk, mielőtt átmentek a kocsmába, hogy a párttól néhány dollár jutalmat kapjanak. Ezt ma már korrupciónak nevezzük. Akkoriban ezt hívták lojalitásnak.
Az állampolgárság harmadik modellje, amelyet a progresszív reformerek vezettek be, az "információs politika" volt. A kampányolás kevésbé lett érzelmi és inkább oktatási célú. A szavazás titkos szavazással történt. A közszolgálati reformmal a pártok korlátozták a jutalmakat, amelyeket adományozhattak. Ez volt a "tájékozott szavazók" kora. E rendszer szerint a huszadik századot egyszerre mindenki és senki sem irányította.
Ma, a jogok forradalma után, a politikai részvétel az iskolákban, otthon, a munkahelyen és a bíróságokon zajlik. A "tájékozott állampolgárságot" túlterhelt feladattá tettük. Schudson szerint itt az ideje egy új modellnek, amelyben nem várjuk el többé, hogy mindenki mindent megtegyen. Az új állampolgárságnak a politikai veszélyeket figyelő polgárokon kell nyugodnia, nem pedig a kormányzati hírek két lábon járó enciklopédiáin. A múlt e lenyűgöző körútja lehetővé teszi egy egészen más - és sokkal kielégítőbb - jövő elképzelését.
