A Károlyi szfinx: Egy év a Harvardon Harry Parkerrel

Olvasói vélemények

Ez a könyv lenyűgöző betekintést nyújt Harry Parker, a Harvard legendás evezős edzőjének életébe és edzői módszereibe. Az elbeszélés ötvözi a személyes betekintést, a történelmi összefüggéseket és a Parker sikeres edzői munkája mögött álló filozófiát. Bár sok olvasó értékeli a könyv mélységét és a lebilincselő történetmesélést, néhányan azt kívánják, hogy Parker technikáit és az általa a Harvardon kialakított kultúrát jobban elemezzék.

⬤ Harry Parker alapos bemutatása
⬤ magával ragadó elbeszélés, amely az evezősök és nem evezősök számára egyaránt vonzó
⬤ értékes edzői betekintést nyújt
⬤ erős történelmi kontextus
⬤ egykori sportolók szeretetteljes méltatása
⬤ hatékonyan ragadja meg az evezős kultúra szellemét.

⬤ Hiányzik az edzői technikák részletes elemzése
⬤ néhány olvasó úgy érzi, hogy a második fele gyengébb
⬤ túlságosan anekdotikus lehet Parker edzői filozófiájának mélyebb feltárása nélkül
⬤ a konkrét evezős utalások egyesek számára ismeretlenek lehetnek.

(16 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Sphinx of the Charles: A Year at Harvard with Harry Parker

Könyv tartalma:

Harry Parker az amerikai evezés talán legfontosabb alakja volt az elmúlt évszázadban. Nehézsúlyú csapatai a Harvardon minden más csapatnál következetesebben vezették a bajnokságokat (több mint háromszor annyiszor nyerték meg a Keleti Sprint regattát, a legjobb egyetemi csapatok többségével szemben, mint legközelebbi riválisuk). Attól kezdve, hogy az első évének végén, amikor csodával határos módon megnyerték az 1963-as Harvard-Yale versenyt, az egyetemi csapata hat éven át nem veszített versenyt, és egészen a Reagan-kormány idejéig nem veszítettek a Yale ellen. Ő volt az első amerikai válogatott edzője, és öt olimpiai csapatot irányított. A 60-as és 70-es évek nagy evezőseinek fiait edzette, és 70 évesen még mindig megszégyenítette a fiait kerékpáron, vagy futott a Harvard Stadion lépcsőin. Mindenki tisztelte, evezősei tisztelték és imádták, és mégis úgy tűnt, senki sem ismeri. Az a mítosz tartotta magát, hogy alig szólt egy szót is, és hogy csak az ő hatalmas misztikája tette naggyá az evezőseit, és a hajóikat gyorsakká. Bár alapvetően lenyűgöző figura volt, Parker híres zárkózottsága miatt keveseknek sikerült sok időt tölteniük a közelében. Mivel meg sem próbált magyarázkodni, legendák keringenek róla: soha nem öregedett meg.

Irányítani tudta az időjárást.

Tudott a vízen járni. A The Sphinx of the Charles: Egy év a Harvardon Harry Parkerrel című könyv nemcsak a Harvard csónakházába vezeti be az olvasót, hanem Parkerrel együtt az edzői stégre is. Láthatjuk, hogyan edzett - hány szót is mondott valójában -, miközben egy éven át vezette a csapatát, és hallhatunk a sportban töltött életéről. Egy paradoxont látunk: Parker az elmúlt negyvenöt év alatt figyelemre méltóan állandó maradt, mégis folyamatosan fejlődött, változtatott a stílusán, és minden rendelkezésére álló eszközt bevetett, hogy bajnokcsapatokat építsen. A Károlyi Szfinx olyan módon hatol be az evezés világába, ahogyan eddig még senki sem tette, az olvasót minden idők egyik legsikeresebb edzője mellé ülteti az anyósülésre. Parker történelmi ikon, egy olyan hagyomány része, amely az amerikai egyetemi atlétika kezdetéig nyúlik vissza. Az ő történetét el kell mesélni. A The Sphinx of the Charles alapvetően a Harvard csapatával töltött egy év krónikája és Harry Parker profilja, ahogyan öt évvel a halála előtt élt: jól érezte magát a sportág idősebbik és mesteri pozíciójában, elgondolkodó, de nem nosztalgikus, idős, de az öregedésnek szinte ellenállhatatlan. A könyvet Ayer saját Parkerrel kapcsolatos megfigyelései vezérlik, amelyeket a Harvard csónakházában töltött hét év edzői és edzői munkája során tett, de különösen egy tanév, a 2008-9-es tanév során.

szeptembertől júniusig minden héten néhány napig követte őt, megfigyelte az edzéseket a vízen és a vízen kívül, és kapcsolatba került a csapattal. Az elbeszélés jelen idejűsége tükrözi ezt a közvetlenséget, de azt az érzést is, hogy Parker kitartott és kitart. És bár A Károlyi szfinxe nem a szokásos értelemben vett életrajz, Parker élete és pályafutása gazdag és rendkívüli volt, és ezeket fel kell tárni. Így minden egyes fejezet egy újabb hónapot visz végig az olvasónak a Harvardon töltött edzéséven, a csapat edzéseinek szemléletes leírásával és a tavaszi versenycélok felé való haladás érzékeltetésével. Parker melletti anyósülésről figyeljük, ahogy az evezősök nekivágnak a napi edzéseknek, a lapátolás mellett a mentális és fizikai állóképességüket is csiszolják, és Parker figyelő szeme és állandóan jelen lévő megafonja alatt mindig arra törekednek, hogy legyőzzék a mellettük lévő csapatban lévő csapattársaikat. Parker a vízre szálláskor olyan megjegyzéseket tesz, amelyeket az evezősök soha nem hallanak: megjegyzéseket a csapatokról és azok fejlődéséről, az elhaladó vadon élő állatokról, az evezős életéről, a folyóról és annak történetéről, a vízre vetülő napfényről. Az elbeszélésbe történelmi távlatok, a csónakház és a folyó leírása, a Harvardon dolgozó más edzők jellemzése, valamint olyan evezősök és edzők benyomásai, akik az elmúlt negyvenöt évben együtt dolgoztak Parkerrel.

Újság- és magazincikkekből kiderül, hogyan ábrázolták Parkert, és hogyan mutatkozott meg az evezős világ és a nyilvánosság előtt. Az olvasó láthatja, hogyan fejlődött Parker, és mégis következetes maradt. Parker volt a felelős azért, hogy az egyetemi evezés három évszakos sportággá vált: az egyetemi evezősök most már szeptembertől június elejéig minden nap edzenek. Ősszel hosszú "fejversenyek" vannak, köztük a híres bostoni Head of the Charles. A téli hónapok az evezőgépeken és a fedett "tartályokban" végzett kemény edzések időszaka, amely addig tart, amíg a folyón fel nem törik a jég. A "sprint" versenyek hivatalos szezonja csak áprilisban kezdődik, és két bajnoki regattát foglal magában, a Harvard-Yale Race-t, valamint (ha megnyerik az egyik bajnokságot) az angliai Henley Royal Regattát.