A katolikus erkölcsteológia története a huszadik században

Olvasói vélemények

James Keenan könyvéről szóló kritikák kiemelik az erkölcsteológia felszabadító és tanulságos megközelítését, kiemelve a lelkiismeret szerepére, a történelmi kontextusra és az erkölcsteológia kulcsfiguráira való összpontosítást. A kritikák azonban hangsúlyozzák, hogy a könyv kiegyensúlyozatlanul mutatja be a történelmet, és egyes olvasók számára hiányzik a gyakorlati alkalmazás.

⬤ Felszabadító perspektíva az erkölcsi döntéshozatalról és a lelkiismeret fontosságáról.
⬤ Erős történeti módszer és tartalmi mélység.
⬤ Hozzáférhető írói stílus, amely szélesíti az erkölcsteológia megértését.
⬤ Jelentős hozzájárulásnak tekinthető a területhez, és magában hordozza a klasszikussá válás lehetőségét.

⬤ Egyes kritikusok szerint a könyv kiegyensúlyozatlan képet ad a katolikus erkölcstörténetről.
⬤ A szövegben szereplő egyes feltevéseket és kritikákat irrelevánsnak vagy ellentmondásosnak tartanak.
⬤ A könyv a kezdők számára talán túlságosan haladó jellegű, és nem fókuszál az alkalmazott etikára.

(5 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

A History of Catholic Moral Theology in the Twentieth Century

Könyv tartalma:

Ez egy történeti áttekintés a 20. századi római katolikus teológiai etikáról (más néven erkölcsteológiáról).

A tézis az, hogy csak történeti vizsgálódás révén érthetjük meg igazán, hogyan válhatott a katolikus teológia 20. század eleji legkonzervatívabb és legnegatívabb területe a 20. század végére a leginnovatívabbá.

A 20.

század azzal kezdődik, hogy a morális kézikönyveket lefordítják a népnyelvre. Thomas Slater és Henry Davis kézikönyveinek vizsgálata után Keenan ezután három műhöz és az innováció koronázó szintéziséhez fordul, amelyek mind a második világháború előtt, alatt és nem sokkal utána születtek.

Az első, Odon Lottin írása azt a kérdést teszi fel, hogy vajon az erkölcsteológia megfelelően történeti-e; Fritz Tillmann azt kérdezi, hogy vajon megfelelően biblikus-e; Gerard Gilleman pedig azt, hogy vajon megfelelően spirituális-e. Bernard Haering ezeket a hozzászólásokat integrálja a Krisztus törvénye című művébe. Természetesen az olyan emberek, mint Gerald Kelly és John Ford az Egyesült Államokban, mint néhány moralista máshol, klasszikus kapuőrök, akik cenzúrázzák az innovációt.

De a Humanae vitae-vel és az egymást követő enciklikákkal a püspökök és a pápák elutasítják az erkölcsteológusok irányát. Ugyanakkor az erkölcsteológusok, mint Josef Fuchs, azt kérdezik, hogy az erkölcsi igazság helye a tanítóhivatal folyamatos, egyetemes tanításaiban vagy a tájékozott lelkiismeret erkölcsi ítéletében van-e. A szakterületük mélyebb megbecsülése, mint lelkiismeretformálás felé való elmozdulásuk során mélyebben fordulnak a helyi tapasztalatok felé, ahol folytatják innovációs munkájukat.

Ezt követően minden kontinens saját válaszadóikat hozza létre: Európában autonómiáról és perszonalizmusról beszélnek; Latin-Amerikában felszabadítási teológiáról; Észak-Amerikában feminizmusról és fekete katolikus teológiáról; Ázsiában és Afrikában pedig mély posztkoloniális interkulturalizmusról. A végén azt állítom, hogy a teológiai etika természeténél fogva történeti és innovatív, a lelkiismeret számára az erkölcsi igazságot keresi azáltal, hogy a kultúrákon átívelő megszólalásra törekszik.