in defense of the goat that continues to wander towards the certain doom of the cliff
A kecske védelmében, miközben tovább vándorol a szikla biztos végzete feléa képzelet és a kreativitás fontosságának feltárása. A napnak mindig van egy momentuma, de a világ emberi elemeivel vagy azok ellenében való alkotás választása létfontosságú a túlélésünkhöz.
Az óceán (a tér és az idő) mindig elkap minket, de azok, akik elég bátrak ahhoz, hogy művészi és humanista gyakorlatok segítségével megpróbáljanak elébe menekülni, megváltoztathatják az árapályokat, mielőtt azok lecsapnának. Ez a könyvhosszúságú verssorozat a városból/városból a mezőkre vezető utat követi nyomon, a mezei pártokon keresztül egészen a szikla pereméig és azon túl. A Mary Ruefle On Imagination című könyvében kidolgozott metaforával dolgozva a kecske és az őt követők lábnyomát ünnepli ez a könyv.
Ez a kecske kiszabadult Ruefle kecske metaforájából a padláson, és a vállalkozás vége felé művészi parádén van. A kötet egyes versei a művész közös gyakorlatát csavarják és energizálják.
A mozdulatlanság elhagyatott. A vadság adódik a gyakorlatnak, és feljogosítja az azt gyakorlókat arra, hogy a hátrahagyott nem művészi közösség szemétől elvonuljanak, és szabadabban képzelegjenek, mint eddig bármikor.
Művészként érezzük a só szagát, amikor nincs tenger, és a tenger azért van ott, mert mi érezzük. Ez a könyv egy nagyszerű gesztus a gondolat felé, hogy még ezernyi könyvet kell írni a mezőkön, mielőtt eltűnnek.
