A kis órák konyhája

Olvasói vélemények

Derek Otsuji „A kis órák konyhája” című könyvét lírai, mégis olvasmányos költészetéért dicsérik, amely átélhető témákkal és gyönyörű képekkel hat az olvasókra. Különböző témákat, köztük személyes és kulturális tapasztalatokat dolgoz fel, olyan módon, hogy mélyen kötődik a közönséghez.

A költészet kiváló egyensúlyt teremt a líraiság és az olvasmányosság között, ami hozzáférhetővé és átélhetővé teszi. Számos vers erős érzelmeket és személyes reflexiókat idéz fel, mint például a „Comfort Food” és a „The Rabbit in the Moon”, miközben olyan összetettebb történelmi témákat is érint, mint a nosztalgia és az emlékezés. Az olvasók lebilincselőnek találják a művet, és kifejezik azt a vágyukat, hogy többet is olvassanak ettől a költőtől.

A kritikák nem emelnek ki jelentős ellenérveket, bár arra lehet következtetni, hogy egyes témák összetettsége kihívás elé állíthatja a történelmi kontextust kevésbé ismerő olvasókat.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Kitchen of Small Hours

Könyv tartalma:

A megfoghatatlan amerikai álom újragondolása

A Kis órák konyhájában Derek N. Otsuji egy Japán két prefektúrájából származó bevándorló család törékenységét és kitartását öleli fel: Kagoshima délen és Okinawa, a szárazföldtől több mint négyszáz mérföldre fekvő sziget. Ezekben a versekben öt generáció énekel, ment, szid, temet és főz a kultúra és a történelem ellenében, amely a tizenkilencedik század közepének Hawaii ananász- és cukornádültetvényeiből, a második világháború bombatámadásaiból és gyűlöleteiből, valamint a huszadik század konzerviparából és turizmusából nőtt ki. Otsuji arról ír, hogyan töltötte ki családja a cukornádültetvények és a konzervgyár melletti tereket történetekkel és rögös vidámsággal. Receptjeik, rituáléik, ünnepeik, dalaik, táncaik, mítoszaik és családi történeteik a nagymamától apáról fiúra szálltak, aki dalszövegekbe hajtogatja őket.

Itt is vannak suttogások, kudarcok és nyomon követhető hiányok: egy fényképekről eltávolított arc, egy elhallgatott szerelem, hogy elfogadható legyen, egy halott elsőszülött, akit egy urnában helyeztek el. Vannak dolgok, amelyeket senki sem akart adni. Otsuji nyelve mégis éhezik rájuk. Az író és az ősök közötti kísérteties találkozások ugyanolyan mélyre süllyednek, mint a gyökerek, és ugyanolyan erősen tartanak. A főzőedény, a családi fotó, a hold mint tápláló és vigasztaló képek ismétlődnek. Lírai és meleg, Otsuji hangja olyan szavak zsengéit szólaltatja meg, amelyek az örökség és az otthon maradványait teszik tartóssá. Ezekben a versekben minden új nemzedék megpróbálja újragondolni a maga számára a megfoghatatlan amerikai álmot.