Értékelés:
A kritikák dicsérik „A GYÖRGYEK EMLÉKEZETE” című kötetet eredetiségéért és élénk képi világáért, kiemelve a versekben kifejezett érzelmi mélységet és az átélhető tapasztalatokat. Az olvasók jelentős és élvezetes olvasmányként írják le, amely leköti a figyelmüket és érzéki élményeket idéz fel.
Előnyök:⬤ Eredeti hang
⬤ élénk képi világ és érzelmi mélység
⬤ élvezetes és magával ragadó költészet
⬤ erős kapcsolat a természet és az emberi tapasztalatok témáihoz
⬤ arra ösztönzi az olvasókat, hogy élvezzék a tartalmat.
A kritikák nem említenek konkrét ellenérveket, de van egy utalás arra, hogy az olvasók nehezen tudják letenni, és nem tartanak szüneteket.
(2 olvasói vélemény alapján)
The Memory of Gills
Catherine Carter első verseskötete valóban klasszikus minőséget sugároz - hűvös és tiszta szemmel, intelligensen, szenvtelenül, öntudatosan és szellemesen, a legteljesebb és legjobb értelemben. Carter az anyaméhben való evolúciós fejlődésünket veszi kiindulópontnak, hogy emlékezzen vagy elképzelje a nem emberi állatokkal való kapcsolatainkat, amelyek egyszerre éreztetik velünk az idegen és az élő érzést. Arról ír, hogy "farkasok nevelték fel", hogy "mindenki beházasodik egy másik fajba", és hogy "hallunk dolgokat" a csörgőkígyó platán vagy az almamag hangjában. A The Memory of Gills (A kopoltyúk emlékezete) egy szokatlan, néha elnéző humorral - a versek témái az úti gázolástól a rája-ember szexen át a varangyok útközbeni kikerüléséért kapott közlekedési bírságig terjednek -, amely a vér, az otthon és a száműzetés kapcsolataira tekint, mégis a reményről beszél, hogy oda tartozunk, ahol vagyunk. Tegnap este vagy inkább ma reggel felhívott.
A telefonon az álmomban. Azt hitte, hogy ő volt az.
Hálaadás, és nem tudta, hogy meghalt.
Nem akartam megmondani neki, hogy meghalt, vagy meg fog halni.
Idén májusban, ami az álmomban még mindig jövő május volt. Mondtam neki.
A munkáról, ami még mindig megvolt tavaly Hálaadáskor...
Próbáltam emlékezni. Anyám ott volt és beszélt.
Hozzá.
Senki sem tudta, mit mondjon.
Kivéve a szerelmet - és előtte felébredtem.
Ő hívott, hat hónapon át, hat lábon át.
Hívott minket, és mi nem tudtuk, hogyan tovább.
Vagy mit mondjunk. A halál túl nehéz volt, nem tudtuk.
Nem mondhattuk.
Igazából semmit sem tudtunk mondani. Kivéve a szerelmet.
Ami most az egyszer elég lett volna...
De, mint mindig, nem volt elég.
-- "A telefon az álmomban".
