A kozmopolitizmus megkérdőjelezése

Eredeti címe:

Questioning Cosmopolitanism

Könyv tartalma:

Wim Vandekerckhove és Stan van Hooft A filozófust, Diogenész Künikust az i. e.

IV. században megkérdezték, honnan jött, és hová tartozónak érezte magát. Azt válaszolta, hogy ő "a világ citi- 1 zenje" (kozmopolits).

Ezzel ő volt az első ismert személy, aki kozmopolita emberként jellemezte magát.

Egy évszázaddal később a sztoikusok továbbfejlesztették ezt a fogalmat, és azt állították, hogy az egész kozmosz egyetlen polisz, amelynek rendje a logosz vagy helyes ész. A helyes ész szerint élni azt jelentette, hogy az emberiség minden tagja iránt jóságot kell tanúsítani.

A korai kereszténységen keresztül a kozmopolitizmus különböző értelmezéseket kapott, amelyek néha teljesen ellentétesek voltak a sztoikusok befogadó felfogásával. Augustinus értelmezése például azt sugallta, hogy csak azok élhetnek az egyetemes és határok nélküli "Isten városában", akik szeretik Istent. Később, az európai reneszánsz idején a sztoikus írások újbóli felfedezése olyan gondolkodókat inspirált, mint Erasmus, Grotius és Pufendorf, hogy a kozmopolitizmusra támaszkodva a vallási tolerancia és az államok társadalma révén a világbéke mellett szálljanak síkra.

Ugyanez az inspiráció figyelhető meg az amerikai és a francia forradalomban is. A tizennyolcadik században az olyan felvilágosult filozófusok, mint Bentham (az utilitarizmuson keresztül) és Kant (az egyetemes észen keresztül) a kozmopolitizmus új és nagyon különböző változatait dolgozták ki, amelyek ma a kozmopolita filozófia kulcsfontosságú forrásai. A tizenkilencedik században a transznacionális eszmék új formái alakultak ki, többek között a Marx által a nemzetközi munkásosztály nevében megfogalmazott kapitalizmuskritika.