A láthatatlan táj: Elme, hallucinogének és az I Ching

Eredeti címe:

The Invisible Landscape: Mind, Hallucinogens, and the I Ching

Könyv tartalma:

Első fejezetA sámán alakjaA sokféle vallási intézmény közül, amelyet az emberiség a feljegyzett történelem kezdete előtt dolgozott ki, a sámánizmus az egyik legkülönlegesebb és valószínűleg az egyik legarchaikusabb is. A sámán a vallásgyakorlók között egyfajta különc. Miközben a sámánizmus gyakorlatilag a bolygó minden kultúrájában előfordul, és ősi és modern, "primitív" és kifinomult vallási hagyományokban egyaránt megnyilvánul, a sámán rendkívül individualista, sajátos és rejtélyes marad, és mindig távol áll a szervezett egyházi intézményektől, miközben fontos funkciókat tölt be a kultúra pszichikai és vallási életében. A sámán, aki hasonlóan, de nem azonos az olyan hasonló, sajátos és szokatlan szakemberekkel, mint a gyógyítók és a varázslók, bizonyítottan hatékony technikák és a paranormális határokat súroló erők birtokosa, amelyek teljes megértése még mindig elkerüli a modern pszichológiát. A sámánnak ezt az összetett és lenyűgöző alakját szeretnénk egyszerre szimpatikus, értelmező és pszichológiai szempontból elemezni, hogy választ adjunk a következő kérdésekre: (1) Melyek a sámánizmus hagyományos aspektusai, ahogyan az a primitív kultúrákban előfordul? (2) Mi a sámáni személyiség és képességek természete, és mi a sámán pszichológiai szerepe a társadalomban?

És (3) Vannak-e a sámánizmushoz hasonló intézmények a modern társadalomban? A sámán hivatás szinte minden archaikus kultúrában megtalálható, az ausztrál őslakosoktól kezdve az ecuadori és perui jivaro indiánokon át a szibériai jakut törzsekig. Úgy gondolják, hogy a sámánizmus e szibériai népek körében alakult ki, bár más kultúrákban való elterjedése már nagyon korán megtörténhetett az őskorban, mivel a sámánizmus a varázslók, mágusok és papok mellett a legrégebbi szakmák közé sorolható. A "sámán" szó a tunguz "saman" kifejezésből származik, amely viszont a páli "samana" szóból származik, ami arra utal, hogy valószínűleg déli (buddhista) hatás érte ezeket az északi népeket (Eliade 1964, 4951. o.). Eliade a sámánt elsősorban vallási funkciója és technikái alapján különbözteti meg a vallási és mágikus gyakorlók más típusaitól: ".... úgy tartják, hogy gyógyít, mint minden orvos, és fakír csodákat tesz, mint minden mágus, akár primitív, akár modern. De ezen túlmenően pszichopompa, és lehet pap, misztikus és költő is". A sámánt továbbá a szakrális manipulátoraként határozza meg, akinek fő feladata az extázis előidézése egy olyan társadalomban, ahol az extázis az elsődleges vallási élmény. A sámán tehát az eksztázis mestere, és a sámánozás művészete az eksztázis technikája (Eliade 1964, 4. o.).

Az archaikus társadalmakban egy személy (akár férfi, akár nő) elsősorban kétféleképpen válhat sámánná: örökletes átörökítés vagy spontán választás útján. Mindkét esetben a kezdő sámánnak át kell esnie egy beavatási próbatételen, mielőtt elérheti a teljes jogú sámán státuszát. A beavatásnak általában két aspektusa van: egy eksztatikus aspektus, amely álmokban vagy transzban zajlik, és egy hagyományos aspektus, amelynek során a sámán egy idősebb mestersámán oktatást kap bizonyos technikákra, például a sámánöltözet és a sámándob használatára és jelentőségére, a titkos "szellemnyelvre", a segítő szellemek nevére, a gyógyítási technikákra, a gyógynövények használatára stb. vonatkozóan. A sámánizmus e hagyományos technikáit nem mindig egy idősebb sámán adja át, hanem a beavató extázis során hozzá érkező szellemek révén közvetlenül is átadhatják a neofitának. A nyilvános szertartás hiánya semmiképpen sem jelenti azt, hogy az ilyen hagyományos oktatást elhanyagolják. A sámán beavatásának eksztatikus részét nehezebb elemezni, mivel ez a transz és az eksztázis állapotai iránti bizonyos fogékonyságtól függ a kezdő részéről: A sámán lehet rosszkedvű, kissé törékeny és beteges, hajlamos a magányra, és talán epilepsziás rohamokkal vagy katatóniával, vagy más pszichológiai rendellenességgel küzd (bár nem mindig, ahogyan azt a témával foglalkozó egyes írók állítják, vö. Eliade 1964, PP. 23ff. és alább)).

Mindenesetre az extázisra való pszichológiai hajlam csak a beavatás kiindulópontját képezi: A novícius, több vagy kevésbé intenzív pszichoszomatikus betegség vagy pszichológiai aberráció előzményei után, végre elkezd átesni a beavatási betegségen és transzon; napokig úgy fekszik, mintha halott lenne, vagy mély álomban. Ez idő alatt álmában a segítő szellemek közelednek hozzá, és utasításokat kaphat tőlük. E hosszan tartó transz alatt a novícius óhatatlanul átesik a misztikus halál és feltámadás egy epizódján: Vagy látja magát egy üstben megfőzni, a szellemek felfalják, majd újra egésszé válni; vagy elképzelheti, hogy a szellemek megműtik, szerveit eltávolítják és "mágikus kövekkel" helyettesítik, majd újra összevarrják. Bár a konkrét motívumok kultúránként, sőt egyénenként is változhatnak, az általános szimbolika egyértelmű: a kezdő sámán szimbolikus halálon és feltámadáson megy keresztül, amit úgy értelmeznek, mint radikális átalakulást egy emberfeletti állapotba. Ezentúl a sámán hozzáférést élvez a természetfeletti síkhoz; az extázis mestere, kedvére utazhat a szellemvilágban, gyógyíthat és isteníthet, büntetlenül megérintheti a vörösen izzó vasat, és így tovább. Röviden, a sámán a profánból szent állapotba kerül.

E misztikus átalakulással nemcsak saját gyógyulását érte el, hanem most már a szent hatalmával is fel van ruházva, és így másokat is meg tud gyógyítani. Elsődleges fontosságú megjegyezni, hogy a sámán nem csupán egy beteg ember, vagy egy őrült; ő egy beteg ember, aki meggyógyította magát, aki meggyógyult, és akinek sámánizálnia kell, hogy gyógyult maradjon.