A lázadó kiáltás: Egy kultúrtörténet

Olvasói vélemények

A könyv kimerítően vizsgálja a lázadók kiáltását a polgárháború idején, kitérve annak különböző eredetére, kulturális jelentőségére és időbeli fejlődésére. Mélyrehatóan foglalkozik azzal, hogy a korabeli katonák és veteránok hogyan érzékelték a kiáltást, és milyen hatással volt a déliek identitására. A terjedelmes részletesség azonban túlságosan megterhelő lehet, és a szerző tudományos megközelítése nem biztos, hogy minden olvasói preferenciának megfelel.

⬤ A lázadó kiáltás alapos és átfogó feldolgozása
⬤ számos aspektusra kitér, beleértve a történelmi, kulturális és társadalmi összefüggéseket
⬤ érdekes betekintést nyújt a különböző értelmezésekbe és eredetekbe
⬤ jól dokumentált beszámolók polgárháborús veteránoktól
⬤ releváns fényképek bevonása.

⬤ A könyv kimerítően részletes, ami egyes olvasók számára túlterhelő lehet
⬤ némi tartalmi redundanciát le lehetett volna faragni
⬤ a szerző tudományos stílusa és a rasszizmusra való gyakori utalások elriaszthatják azokat, akik nem ismerik a társadalmi-politikai vitákat
⬤ az alkalmi olvasók számára túl hosszúnak és túlságosan összetettnek tűnhet.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Rebel Yell: A Cultural History

Könyv tartalma:

A legendás konföderációs csatakiáltás első átfogó története az eredetétől és a mítoszoktól kezdve az amerikai populáris kultúrában való használatáig

A polgárháborús katonai hagyományok egyetlen aspektusa sem kapott kevesebb tudományos figyelmet, mint a déli katonák csatakiáltása. A The Rebel Yell című könyvében Craig A. Warren katonák visszaemlékezéseit, kevéssé ismert cikkeket és hangfelvételeket hoz össze, hogy a "déli rikoltással" kapcsolatos tények és mítoszok lenyűgöző és kimerítő feltárását alkossa meg.

Számos beszámoló közeli olvasásán keresztül Warren bemutatja, hogy a lázadók kiáltása nem egyetlen, változatlan hívás volt, hanem helyenként változott, idővel fejlődött, és az érzelmek árnyalt árnyalatait fejezte ki. A rugalmas lázadók kiáltása többfunkciós cselekedet volt, a barátok és ellenségek számára azonnal felismerhető volt, de az epikus küzdelem előrehaladtával új formákat és célokat nyert. A konföderációs ezredek a csatatér üres terein át az uniós csapatok kigúnyolására is elhangozhatta a kiáltást szomorúan, egyhangúan. Máskor az egyes katonák egyedül vagy hívó-válasz módjára kiáltoztak, hogy kommunikáljanak táborukkal vagy biztosítsák annak határát.

A lázadó kiáltás megtestesítheti az egységet és a bátorságot, de a rasszizmus és a gyűlölet hangjává is válhat. Talán a legmeglepőbb, hogy A lázadó kiáltásból kiderül, hogy a rekonstrukciótól a huszadik század első feléig a lázadó kiáltás - még a konföderációs harci zászlónál is jobban - a szövetségi hatalommal szembeni fehér déli dac legjelentősebb és leghatásosabb szimbólumaként szolgált. Ami a huszadik század végét és a huszonegyedik század elejét illeti, Warren bemutatja, hogy a kiáltás világszerte az emberek igényeit szolgálta: katonák és civilek, politikusok és zenészek, re-enactorok és humoristák, művészek és üzletemberek. Warren lerombolja a lázadók kiáltásával kapcsolatos népszerű feltételezéseket, valamint azt az elképzelést, hogy a kiáltás valaha is "elveszett a történelem számára".

Az egyszerre tudományos és közérthető A lázadó kiáltás hozzájárul a polgárháború történetéről és a közemlékezetről való tudásunkhoz. Megmutatja, hogy a hang és a hang központi szerepet játszik a déli kultúra bármely számvetésében.