Olvasói vélemények
Összegzés:Mikita Brottman könyve ellentétes nézetet képvisel az olvasásról, és azt állítja, hogy az olvasás nem eredendően hasznos, mint ahogy azt általában hiszik. Brottman személyes anekdoták és szociológiai meglátások keverékén keresztül tárja fel az olvasás összetettségét, miközben néha erősen a pletykákra és a celebkultúrára koncentrál. A könyv fogadtatása vegyes volt, egyesek dicsérték provokatív megközelítését, mások pedig kritizálták, hogy a pletykákat helyezi előtérbe az irodalommal szemben.
Előnyök:A könyv jól kutatott, és érdekes témákkal foglalkozik az olvasással és annak társadalmi vonatkozásaival kapcsolatban. Brottman írói stílusát szellemesnek, magával ragadónak és elgondolkodtatónak írják le. Széles közönséghez szól, beleértve a tudósokat és az általános olvasókat is, és arra ösztönzi az olvasókat, hogy újragondolják az irodalomhoz való viszonyukat. Sokakat vonzanak önéletrajzi elemei és a személyes olvasási szokásokról szóló elmélkedései.
Hátrányok:A kritikusok megjegyzik, hogy a könyv néha messze elkalandozik a fő tézisétől, jelentős részeket szentel a pletykáknak, ami csalódást okozhat azoknak az olvasóknak, akik magának az irodalomnak a koncentráltabb elemzését várják. Egyesek szerint bizonyos szövegekkel kapcsolatos nézőpontjai zavarosak, vagy kritikái túlságosan ikonoklasztikusak. Emellett csalódást okoznak a szerzőkre és szövegekre való hivatkozásokban rejlő pontatlanságok.
(11 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The Solitary Vice: Against Reading
Könyv tartalma:
Mikita Brottman azon tűnődik, hogy miért is olyan nagyszerű az olvasás? Magányos gyakorlat, amely elrabolja azt az időt, amelyet a fontos szociális kapcsolati készségek fejlesztésére lehetne fordítani.
Az olvasás nem szükséges az egészséghez, a boldogsághoz vagy a szerető családhoz. És ha az olvasás olyan fontos, akkor miért van szükség olyan fülbemászó szlogenekre, mint az Olvasás megváltoztatja az életet és a Bajnokok olvasnak, hogy a lényegre tereljék a szót? Brottman bátran száll szembe azzal az elképzeléssel, hogy az olvasást nem ismerők kétségbeesett és szellemi hanyatlásra ítélt életre vannak ítélve, és azt állítja, hogy az olvasás értéke nem abban rejlik, hogy képes kivédeni az Alzheimer-kórt, vagy hogy kellemes hobbi.
Inkább amellett érvel, hogy a másik jól ismert, magányos bűnhöz, a maszturbációhoz hasonlóan az olvasás végső soron nem örömszerzés, hanem az önfeltárás eszköze, amely lehetővé teszi az embereknek, hogy mások szemével lássák a világot, és mélyen bejárják az emberi lét sötétjét.
