A második asztal: Ahol a kompromisszum nem opció és az őszinteség nem tárgyalható

Olvasói vélemények

Hope Moquin „A második asztal” című könyve nagy visszhangot keltett az olvasók körében, inspirációt és mély kapcsolatot teremtett a hit, a személyes küzdelmek és a hitelesség témájában. A könyvet dicsérik az átélhető történetmesélés és az érzelmi mélység miatt, ami hatásos a nehéz időszakokon keresztülmenők számára. Néhány olvasó azonban szerkesztési problémákat, különösen helyesírási és nyelvtani hibákat észlelt.

⬤ Rendkívül átélhető és személyes történetmesélés.
⬤ Reményt és hitet ébreszt az olvasókban.
⬤ Arra bátorítja az olvasókat, hogy vállalják a zűrös múltjukat.
⬤ Mély spirituális témákkal foglalkozik hitelesen.
⬤ Alkalmas a legkülönbözőbb korosztályok és hátterek számára.
⬤ Érzelmi hatás, az olvasók örömüket, nevetésüket és könnyeiket fejezik ki olvasás közben.

⬤ Nem mindenki számára alkalmas; inkább a személyes küzdelmeket átélő egyénekre hathat.
⬤ Jelentős helyesírási és nyelvtani problémák, amelyek elvonják a figyelmet a tartalomtól.
⬤ Néhány olvasó úgy érezte, hogy a könyvnek hasznára válna egy szigorúbb szerkesztés.

(10 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Second Table: Where Compromise Isn't an Option and Honesty is a Non-Negotiable

Könyv tartalma:

Ez az asztal. Leültem ehhez az asztalhoz, és ott maradtam. Anélkül, hogy megpróbáltam volna elrejteni a hiányosságaimat. Ehelyett megosztottuk a mieinket, és még a térdünket is megütöttük nevetve néhányon. Mert néhány hiba olyan kétségtelenül őrült, hogy nincs más választásod, mint nevetni rajtuk. Ez az asztal nem próbálta tökéletesíteni magát. Elfogadták a tökéletlenségünket. Aztán továbbléptünk az előttünk álló felé. Nem ragaszkodva az elrontásainkhoz. Látod, ezt az embert, Jézust szeretni nem attól függ, hogy elrontjuk-e vagy sem. Jézust szeretni azt jelenti, hogy elismerjük, hogy hibáztunk, (még akkor is, ha már megint. Hidd el, mindent tudok erről) és azt választjuk, hogy újra felállunk. A kereszténység nem a tökéletesség, barátom. Nem arra vagyunk hivatottak, hogy minden rendben legyen. El fogjuk rontani, és el fogunk esni. Válaszd azt, hogy felállsz. Persze elbújhatunk és ostorozhatjuk magunkat, amiért elszúrtuk. De amikor minden el van döntve, Isten még mindig Isten. Ő megbocsát. Nem tagadja meg azt, ami az övé. Szóval igen, búslakodhatunk benne hetekig, de arra a következtetésre fogunk jutni, hogy ideje továbblépni, mert ilyen van előttünk. De a kérdés, ami egy évszakban mélyen a lelkemben ült, az volt, hogy mennyi időt hagyunk elvesztegetni az időtartamban? Ő már megbocsátott nekünk. Rajtunk múlik, hogy mikor döntünk úgy, hogy újra felállunk. Rajtunk múlik, hogy felhúzzuk a hibánkat, megnézzük, talán nevetünk rajta, és átdobjuk a vállunkon. Annyi minden van még előttünk. Most pedig menj, barátom.

És hé, csak a könyvek kedvéért - még mindig a második asztalnál ülök. Mindennap. _________"Szia. Hope vagyok. Ez vagyok én, nyersen és hitelesen. Négy éve járok Jézussal, és hat éve vagyok szolgálatban. Micsoda irónia. Csak azért, mert valaki szolgálatban van, nem mindig jelenti azt, hogy helyesen él. Abban a gyülekezetben dolgozom, ahol hét évvel ezelőtt kirúgtak az ifjúsági csoportból, és ez az egyik kedvencem. Tizedikben hagytam ott a középiskolát, de most egy főiskola egyik igazgatója vagyok. Elsőéves koromban kettes voltam beszédórán, de most már beszélek és nevetek rajta. Négy éve írok, és tervezem, hogy továbbra is írok. A Georgia állambeli Gainesville-ben élek. Az Egyesült Államok csirkefővárosában, és mindig kuncogok az orrom alatt, mert ez annyira nem az én világom. A szívem az emberekért van. Különösen a fiatal felnőttekért, és különösen azokért, akik még nem jutottak el a templomba. Rengeteg ember van arra, hogy elérje azokat az embereket, akik a templom falain belül vannak - az én szívem azokért az emberekért van, akik még nem jutottak el ide. Célom, hogy minden egyes ember történetét meghallgassam, akivel találkozom, mert hiszem, hogy mindenkinek van egy története, amit érdemes meghallgatni. Szenvedélyem, hogy megünnepeljem az élet hibáit, mert ezek miatt vagyunk azok, akik vagyunk. Szívügyem, hogy ünnepeljem az emberséget, mert mindannyian átmegyünk rajta, és mindannyiunknak szüksége van egy kis ünneplésre, hogy továbbléphessünk.

Írok és beszélek, de a kedvencem az emberek észrevétele. És úgy szeretni őket, hogy csak annyit tudjanak mondani: "Ha Jézus ilyen... akkor én benne vagyok.".