A mindig jelenlévő eredet: Első rész: Az aperspektivikus világ alapjai

Olvasói vélemények

A Jean Gebser által írt „Az örökké jelenlévő eredet” című könyvről szóló kritikák együttesen dicsérik a könyvet a tudatosság mély meglátásaiért és a kulturális evolúció történelmi perspektívájáért. Miközben számos recenzens dicséri gazdag tartalmát és mély témáit, egybehangzóan kiemelik, hogy a könyv kihívást jelentő olvasmány, amely jelentős erőfeszítést és elmélkedést igényel. A könyvet a kortárs tudatosság megértéséhez szükséges alapműként dicsérik, és több kritikus megjegyzi, hogy Gebser gondolatainak teljes megértéséhez szükség van a filozófiai fogalmak ismeretére.

⬤ Mély betekintés a tudat evolúciójába és annak történelmi perspektívájába.
⬤ Átfogó elemzést nyújt a művészetre, a tudományra és a filozófiára való kiterjedt hivatkozásokkal.
⬤ Gazdag tanulságokkal szolgál, és újbóli olvasáskor új tanulási lehetőségeket kínál.
⬤ A tudatosságot mutálódó struktúraként jellemzi, és egyedülálló képet nyújt a fejlődéséről.
⬤ Előrelátja a tudat jövőbeli változásait, és ezáltal relevánssá teszi a kortárs keresők számára.
⬤ Jól kutatott, figyelemre méltó tudományossággal.

⬤ Nem könnyű olvasmány; sűrűnek és nehéznek számít.
⬤ Jelentős tanulmányozást és elmélkedést igényel a teljes megértéshez.
⬤ A kontextushoz szükség lehet a filozófiai fogalmak előzetes ismeretére.
⬤ Egyes részek nehezebben emészthetőek, mint mások, ami egyes olvasók számára frusztráló élményt jelenthet.

(12 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Ever-Present Origin: Part One: Foundations Of The Aperspectival World

Könyv tartalma:

Gebser fő művének, az Ursprung und Gegenwart (Stuttgart, Deutsche Verlag, 1966) angol nyelvű fordítása olyan alapvető meglátásokkal szolgál, amelyek minden érzékeny tudós számára hasznosak lehetnek, és az angol nyelvű világ számára is elérhetővé teszi a megérdemelt elismerést.

„Az út, amely Gebsert a világ új és egyetemes felfogásához vezette, röviden a következő. A materializmus és a társadalmi változások nyomán az embert századunk első éveiben a természet „zsákutcájának” nevezték. Freud a kultúrát betegségként - a hajtóerő szublimációjának eredményeként - definiálta újra; Klages a szellemet (és ő bizonyára a hipertrófiás értelemről beszélt) a „lélek ellenfelének” nevezte, és a pelaszgokhoz, Görögország őslakosaihoz hasonló élethez való visszatérést hirdette; Spengler pedig az első világháborút követő években a „Nyugat pusztulását” hirdette. Az ilyen pesszimizmus következményei még jóval azután is burjánzottak, hogy alapjai már eltűntek.

Gebser ezekkel az alapokkal - a természettudományokkal - kezdte. Már Planck idején tudták, hogy az anyag egyáltalán nem az, aminek a materialisták hitték, és 1943 óta Gebser többször is hangsúlyozta, hogy a nyugati kultúra úgynevezett válsága valójában egy alapvető újjáépítés.....

Gebser két olyan eredményt jegyzett meg, amelyek különösen fontosak: először is a materialista determinizmus, az egyoldalú mechanisztikus-okozati gondolkodásmód elhagyását; másodszor pedig a kísérleteknek a nyilvánvaló "sürgető jellegét, hogy felfedezzék a dolgok megfigyelésének egy univerzális módját, és hogy legyőzzék a mai ember belső megosztottságát, aki egyoldalú racionális orientációja következtében csak dualizmusokban gondolkodik".

A természettudományok legújabb felfedezéseinek és következtetéseinek e hátterében Gebser egy lehetséges emberi egyetemesség körvonalait vélte felfedezni. Érezte annak szükségességét is, hogy túl kell lépni ezen első értekezés keretein, hogy a humán tudományokat (például a politikai gazdaságtant és a szociológiát), valamint a művészeteket is bevonja egy hasonló irányú vitába. Ez volt A mindig jelenlévő eredet kiindulópontja.

Jean Keckeis In memoriam Jean Gebser című művéből.