A mocskos tizenhárom: A porlepelektől Hitler sasfészkéig - A piszkos tizenkettő igaz története

Olvasói vélemények

A könyv Jake McNiece és az 506. ejtőernyős gyalogezred II. világháborús élményeit mutatja be, kiemelve bátorságukat, rugalmasságukat és jelentős hozzájárulásukat a hadtörténelemhez. Az olvasókat McNiece történetének hitelessége és lebilincselő volta inspirálja, bár egyesek kritizálják az írás minőségét és a formázást.

Nagy történelmi pontosság, magával ragadó személyes történetek a bátorságról és kitartásról, inspiráció a valódi katonaélményekből, jól megalapozott kutatás, lábjegyzetekkel alátámasztva, és átélhető karakterek. Sokan értékelik McNiece életének és katonai pályafutásának őszinte és nyílt ábrázolását.

Néhány olvasó az írást alacsony színvonalúnak és túlságosan kötetlennek találta. Néhányan kifogásolták a nyomtatott kiadás kis betűméretét, és voltak panaszok a történelmi tartalom mélységének hiányára. Emellett egyesek a hangnemet öndicséretnek érezték, és a könyv nem biztos, hogy azok számára vonzó, akik szigorúan tényszerű történelmi beszámolót keresnek.

(232 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Filthy Thirteen: From the Dustbowl to Hitler's Eagle's Nest - The True Story of the Dirty Dozen

Könyv tartalma:

A második világháború óta az amerikai közvélemény teljes mértékben megismerte a 101. légideszant hadosztály, a szövetségesek által a nácik által elfoglalt Európába történő inváziót vezető ejtőernyősök hőstetteit. De a 101. hadosztály soraiban egy alegység legendás státuszt ért el annak idején, és hírneve az évtizedek során is megmaradt a veteránok körében.

Elsősorban a Dustbowl és a gazdasági válság termékei, a Filthy13 hírhedté vált, még az elit 101. hadosztály soraiban is. Ez az osztag, amely soha nem tisztelgett tisztnek, vagy fürdött, a Sikító Sasokon belül egyedülállóvá vált kemény ivászatáról és kegyetlen harci képességeiről - és ez csak a kiképzés során volt így. Közvetlenül a normandiai partraszállás előtt a "Stars and Stripes" fotósa lencsevégre kapta a mohikánokká borotvált fejű amerikai ejtőernyősöket, amint háborús festéket kentek az arcukra. Az amerikai közvélemény akkoriban nem tudta, hogy ezek az emberek voltak a Mocskos 13-ak. Miután a D-napot megelőző sötét órákban az ellenséges vonalak mögé ugrottak ejtőernyővel, a németek ízelítőt kaptak ennek az egységnek a vakmerő bátorságából - csakhogy a férfiak most már nem csak puszta kézzel, hanem Tommy-pisztollyal és robbanóanyaggal harcoltak. A 13-as lándzsahegy szerepében súlyos veszteségeket szenvedett, néhányan megsebesültek, mások pedig darabokra robbantak. A háború végére 30 ember került ki az osztagból.

A háború alatt azonban a Filthy 13 szíve és lelke egy Jake McNiece nevű túlélő maradt, egy oklahomai félvér indián - az osztag legkeményebb embere, aki megformálta a csapat karakterét. McNiece négy harci ugrást hajtott végre, Észak-Európában minden harcban az élvonalban volt, de valahogy mégsem érte el az őrvezető rangot. A Filthy 13 túlélői egységként megmaradtak, amíg a szövetségesek végül le nem győzték a náci Németországot.

A könyv nem rajzol új portrét a komoly polgári katonákról. Ehelyett olyan keménykötésű fickók csoportját írja le, akikkel bármely tisztességes ember nem szívesen találkozna egy bárban vagy egy sötét sikátorban. De ők szerves részét képezték a náci Németország elleni amerikai háborúnak. Egy verekedős, semmirekellőkből álló csapat, akiknek egyetlen mentőövük az volt, hogy több kárt okoztak a németeknek, mint a katonai rendőröknek, az angol vidéknek és a saját tisztjeiknek, a Filthy 13 legendás maradt a 101. légideszantosok soraiban.