The Modern Legislative Veto: Macropolitical Conflict and the Legacy of Chadha
A The Modern Legislative Veto című könyvében Michael J. Berry egy többmódszeres, kvantitatív és kvalitatív elemzéseket is magában foglaló kutatási terv alapján vizsgálja, hogy a Kongresszus az elmúlt 80 évben milyen módon használta a törvényhozói vétót. Ez a parlamenti manőver, amely a végrehajtó hatalmat a végrehajtó hatalomra ruházza át, de a törvényhozásnak bizonyos mértékű ellenőrzést biztosít a törvény végrehajtása felett, aggasztó kérdéseket vet fel a kormányzati hatalmak szétválasztásának alapelvével kapcsolatban.
Berry azzal érvel, hogy mióta az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 1983-ban az Immigration and Naturalization Service (INS) v. Chadha ügyben alkotmányellenesnek nyilvánította a törvényhozói vétót, a Kongresszus stratégiailag úgy módosította a vétó használatát, hogy nagyobb hatalmat adjon az előirányzat-bizottságoknak. Berry a törvényhozási vétókról szóló eredeti adatállományt felhasználva megállapítja, hogy a kongresszus a Chadha óta ténylegesen növelte e felügyeleti mechanizmus használatát, különösen a védelmi és külpolitikai kérdésekben. A demokrata és republikánus elnökök egyaránt visszavágtak azzal, hogy megvétózták a törvényhozási vétót tartalmazó jogszabályokat, és egyre gyakrabban használtak aláírásgyűjtő nyilatkozatokat a törvényhozási vétó alkotmányosságának megkérdőjelezésére. A törvényhozási vétó állami szintű alkalmazásának kiegészítő elemzése az állami törvényhozásoknak biztosított felügyeleti hatáskörök tekintetében eltéréseket, de a törvényhozás és a végrehajtó hatalom között hasonló küzdelmeket állapít meg.
A törvényhozói vétójoggal kapcsolatos folyamatos küzdelem a törvényhozás és a végrehajtó hatalom szereplőinek a politika ellenőrzésére irányuló szélesebb körű erőfeszítéseire utal, amelyek folyamatosan tárgyalnak arról, hogy az alkotmány által létrehozott demokratikus köztársaság a gyakorlatban hogyan működik.