The Monadic Age: Notes on the Coming Social Order
Hogy az önellátás új paradigmája hogyan kényszeríti ki az összes társadalmi paraméter újbóli feltalálását.
A világot egyre mélyülő konfliktusok jellemzik - demokráciák és autokráciák, éber és populista identitáspolitikák, gazdagok és szegények, a környezet folyamatos kizsákmányolása és olyan durva bonyodalmak, mint az éghajlatváltozás között. Ingo Niermann A monádikus korszak című könyvében azt állítja, hogy ezek a sokrétű válságok az automatizálás és a mesterséges intelligencia gyors fejlődése által felbolygatva az önellátás új paradigmájában - a monadizmusban - fognak tetőzni, amely megdönti a liberális korszakot, és az összes társadalmi paraméter újratervezését kényszeríti ki.
Ma két nagy posztliberális diszpozíció van kibontakozóban. Az egyik oldalon az emberek az összes emberi és nem emberi lény harmonikus közösségét képzelik el (többfajú rokonság, az identitások szivárványa). A másik oldalon az emberek elszigetelik magukat a saját identitásukon és tartozékaikon belül (szűrőbuborékok, biztonságos terek, zárt közösségek, chartervárosok, felkészülés). A monadizmus felismeri, hogy ez a két látszólag ellentmondásos hajlam a világ hasonló megértéséből fakad: az egyik optimistább, a másik pesszimistább, de végső soron kölcsönösen függenek egymástól. Mielőtt harmóniára törekednénk, nekünk, embereknek, egy erősen domináns fajnak, mindenekelőtt vissza kell fognunk magunkat a környezetünkkel való kényszerítő interakcióktól. És ahhoz, hogy kellőképpen megvédjük magunkat a környezetünktől, minimalizálnunk kell a visszaéléseket.
A Monádikus korszak harminchárom autonóm - monádikus - esszében bontakozik ki, olyan különböző témákról, mint a környezetvédelem, a terrorizmus, a geopolitika, a lakhatás, a metaversum, a nonbinarizmus, a nyelv, a jótékonyság, az eutanázia, az identitáspolitika, a tetoválás, a képességek, az AI, a születési ráta, a háború, a vallás, a szex és a művészet.
