Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv a historizmus és következményeinek mélyreható vizsgálata, különös tekintettel Marx, Hegel és Platón kritikáira. Popper amellett érvel, hogy a historizmus veszélyes, mivel a racionális gondolkodással szemben a determinizmust támogatja, és a demokrácia fontosságát hangsúlyozza. Miközben a szöveg lebilincselő és elgondolkodtató, kihívást is jelent és sűrű, a filozófiai elemzés és a történelmi kontextus keverékét kínálja.
Előnyök:A könyvet dicsérik világos írásmódja és az összetett filozófiai gondolatok közérthető módon történő tárgyalásának képessége miatt. Számos kritikus kiemelte Popper kritikus hozzáállását a marxizmushoz és a totalitárius ideológiákhoz, és a modern politikai gondolkodás megértéséhez nélkülözhetetlen olvasmánynak tartotta. Emellett néhányan üdítőnek találták a historizmus elleni érveit, és a társadalmi mérnöki tevékenység vizsgálatát a kortárs kérdések szempontjából relevánsnak.
Hátrányok:Több kritikus megjegyezte, hogy a könyv nehezen olvasható, különösen azok számára, akik nem ismerik a filozófiai diskurzusokat. Néhányan úgy találták, hogy Popper Hegel és Marx kritikái következetlenek vagy nem eléggé érintettek, és vannak olyan panaszok is, hogy a kiadás elavult. Továbbá, míg Popper a totalitarizmus elítélése jó fogadtatásra talált, egyes kritikusok szerint Marxot túlságosan elnézően vagy szimpatikusan kezeli.
(33 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Open Society and Its Enemies, Volume 2: The High Tide of Prophecy: Hegel, Marx, and the Aftermath
Könyv tartalma:
Popper 1902-ben született egy bécsi zsidó származású családban. Ausztriában tanított 1937-ig, amikor a következő évben Ausztria náci annektálása miatt Új-Zélandra emigrált.
1949-ben Angliában telepedett le. Az annexió előtt Popper elsősorban a tudományfilozófiáról írt, de 1938-tól a második világháború végéig energiáit a politikai filozófiára összpontosította, és a német és a szovjet totalitarizmus szellemi eredetét igyekezett diagnosztizálni. Ennek eredménye lett a Nyílt társadalom és ellenségei.
A könyvben Popper Platónt, Marxot és Hegelt "holisztikusoknak" és "historikusoknak" ítélte - Popper szerint a holisztikusok úgy gondolják, hogy az egyént teljes egészében társadalmi csoportjaik alakítják; a historikusok úgy vélik, hogy a társadalmi csoportok belső elvek szerint fejlődnek, amelyek feltárása az értelmiség feladata. Popper ezzel szemben úgy vélte, hogy a társadalmi dolgok kiszámíthatatlanok, és hevesen érvelt a társadalmi tervezés ellen.
Arra is törekedett, hogy a politikai filozófia középpontját az uralkodó személyére vonatkozó kérdések helyett azokra a kérdésekre helyezze át, hogy miként lehet minimalizálni a hatalmasok által okozott károkat. A könyv azonnal szenzációnak számított, és - bár sokáig kritizálták Platón, Marx és Hegel ábrázolása miatt - a szabadság és a kritikai vizsgálódás szellemének védelmében mind a bal-, mind a jobboldalon mérföldkő maradt.
