A nyilvános kép: A fotográfia és a polgári nézőközönség

Olvasói vélemények

Hariman és Lucaites „A nyilvános kép” című könyve a vizuális kommunikáció innovatív és aprólékos megközelítését mutatja be, a képek, a művészet és a politika közötti kapcsolatokat tárgyalja, miközben a fotográfiával mint értékes közművészeti formával való kritikai foglalkozásra ösztönöz. A könyv nagy népszerűségnek örvend a tudományos életben, különösen élvezetes írói stílusa és hatékony oktatási alkalmazásai miatt.

⬤ Innovatív elemzések és a képek olvasásának aprólékos megközelítése.
⬤ Fontos kérdéseket feszeget a művészetről, a reprezentációról és a politikáról.
⬤ Új perspektívákat kínál a fotográfia tudományának hagyományos kettősségével szemben.
⬤ Pozitívan értékeli a fotográfia szerepét a polgári szerepvállalásban.
⬤ Élvezetes írói stílus, amely az olvasók számára „lapozgatós” olvasmánnyá teszi a könyvet.
⬤ Hatékony a főiskolai hallgatókkal való tanításhoz.
⬤ Gyönyörűen nyomtatott, színes képekkel.

Egyesek számára a könyv innovatív megközelítése kihívást jelenthet a fotográfiáról alkotott hagyományos nézetekkel szemben, és azok, akik egyenes vizuális kritikát keresnek, talán nem fognak igazodni a könyv árnyaltabb elemzéséhez.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Public Image: Photography and Civic Spectatorship

Könyv tartalma:

Még ha a médiakörnyezet drámaian megváltozott is az elmúlt években, egy dolog legalábbis igaz maradt: a fényképek mindenütt ott vannak. A professzionális hírfotóktól az okostelefonos szelfikig a képek a modern élet szövetének részévé váltak. És ez lehet a probléma. Még ha a fényképek tanúságot is tesznek, a hamis reprezentációval kapcsolatos aggodalmakat váltanak ki; még ha együttérzést is váltanak ki, a túlzott kitettséggel kapcsolatos aggodalmakat váltanak ki. A szülők és a szakértők egyaránt aggódnak a példátlan médiatelítettség miatt, amely a társadalmat képi világgá alakítja át. És mégis, egy nagyszerű hírfotó még mindig képes megállítani minket, és az egyre bővülő fotóarchívum a folyamatos változás korszakát dokumentálja.

Robert Hariman és John Louis Lucaites a fotográfiával kapcsolatos ezen ellentmondásos reakciókkal szembesülve a fotográfia és a közkultúra megértésének alapvető megváltoztatása mellett érvel. A médium figyelemelterelő, megtévesztő és manipulációs képességével kapcsolatos gyanakvás helyett azt javasolják, hogy miként nyújthat forrásokat a demokratikus kommunikációhoz és a kortárs társadalmi problémákról való átgondolt gondolkodáshoz.

A képi világban való jó élet kulcsa az, hogy a fotográfiát megszabadítsuk a nézési szokásoktól, amelyek gátolják a szilárd polgári nézői magatartást. A The Public Image több tucatnyi hírkép éleslátó értelmezésén keresztül mutatja be, hogy az állóképek művészete hogyan tájékoztathat, hívhatja ki és irányíthatja az elmélkedést az endemikus erőszak, a környezet pusztulása, a jövedelmi egyenlőtlenségek és más krónikus problémák tekintetében, amelyek meghatározzák a XXI. századot.

A hagyományos gyanakvástól a képpel való újbóli találkozásra való áttérés által arra kapunk kihívást, hogy mélyebben lássunk egy gazdagabb életért mindenki számára, és hogy felismerjük kötelességeinket, mint nézők, akik - ami döntő fontosságú - egyben állampolgárok is.