A Paradicsom nyelvei: Faj, vallás és filológia a tizenkilencedik században

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 3 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

The Languages of Paradise: Race, Religion, and Philology in the Nineteenth Century

Könyv tartalma:

Michel Foucault megfigyelte, hogy "a filológia születése sokkal kevesebb figyelmet keltett a nyugati tudatban, mint a biológia vagy a politikai gazdaságtan születése". A tudományág eredetének e mélyreható feltárásában Maurice Olender megmutatja, hogy a filológia kitörölhetetlen nyomot hagyott a nyugati történelemszemléleten, és közvetlenül hozzájárult a huszadik század néhány legborzalmasabb ideológiájához.

A nyelvek összehasonlító tanulmányozását a reneszánsz kori viták inspirálták arról, hogy milyen nyelvet beszéltek az Édenkertben. A tizennyolcadik századra a tudósok meggyőződtek arról, hogy az európai nyelvek közös őstől származnak. A pozitivista, "tudományos" módszerek elfogadásával a tizenkilencedik században az édeni nyelv és az európai Ursprache keresése szétvált. A történelmi kauzalitás és az isteni cél összeegyeztetésének vágya azonban megmaradt.

Mivel az indoeurópai nyelvek egyértelműen különálló leszármazási vonalat képeztek a bibliai nyelvektől, az új filológia tudományának művelői (akik közül sokan az egyháztól kapták nyelvészeti képzésüket) arra a feladatra fordították tudományukat, hogy igazolják az európai kereszténységnek a gondviselés történetében betöltött főszerepét. Ennek érdekében kitaláltak egy fogalompárt - az árja és a sémi fogalmakat -, amelyek a század végére ideológiai és politikai karriert futottak be, messze a filológián kívül. Az egyes nyelvek feltételezett tulajdonságait az őket beszélő népekhez rendelték: így a sémi népek (elsősorban a zsidók) nyelvükhöz hasonlóan passzívak, statikusak és mozdulatlanok voltak, míg az árják (elsősorban a nyugat-európaiak) a jövő aktív, dinamikus kiválasztott népeivé váltak.

Olender J. G. Herder, Ernest Renan, Friedrich Max M ller, Adolphe Pictet, Rudolph Grau és Ignaz Goldziher munkásságán keresztül követi nyomon e koncepciók fejlődését. Megmutatja, hogy különböző megközelítéseik ellenére mindannyian többé-kevésbé céltudatosan küzdöttek azért, hogy "a romantikát a pozitivizmussal egyesítsék a Gondviselés tanaihoz való közös hűség megőrzése érdekében".

Olender műveltséggel és eleganciával adja vissza eszméik összetettségét és belső ellentmondásait, és újrateremti azt a szellemi légkört, amelyben virágzásukat élték.